Celeb

Sörrel koccintott ösztöndíjasaira Törőcsik Mari

kbv

Létrehozva: 2016.06.01.

Hosszú ideje kellett sajtótájékoztatókról újságíróknak csalódottan hazakullogni, amikor Törőcsik Marit keresték egy-egy rendezvényen. A Nemzet Színésze ugyanis elvállalta a legkülönbözőbb felkéréseket, de egészségi állapota miatt végül mégsem tudott ezeken megjelenni. Kedden azonban a róla elnevezett ösztöndíj átadóján ismét régi fényében tündökölt: nemhogy megjelent a nyilvános eseményen, hanem mindenkivel parolázott, vicceket mesélt, hosszan maradt az Uránia kávézójában, hogy minden kérdésre válaszolni tudjon.

A Törőcsik Mari-ösztöndíjat a színésznő Balogh Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől „kapta” nyolcvanadik születésnapjára. Persze az egy éven keresztüli havi százezer forintos juttatást nem Mari viheti haza, mégis úgy érzi, valójában az ösztöndíj az ő elismerése is.

– Ez az ösztöndíj egy ajándék, elismerés a miniszter úrtól, amivel leborul előttem. Elismeri a múltamat, és örökre a jövőmet is. Minden évben két tehetséges színészhallgató fogja megkapni, olyanok, akiknek a legnagyobb szükségük van rá ahhoz, hogy csak a karrierjükkel tudjanak foglalkozni – mondta viccelődve a Kossuth-díjas művész, aki annyira elemében volt, hogy köszöntőbeszéde közben Zsótér Sándort is maga mellé ugrasztotta, mondván, ő bizony mindjárt elesik, azonnal fogják meg. Majd hangosan felkiáltott: Még élek!

Törőcsik a Borsnak elmesélte: elég gyakori az is, hogy valóban saját pénzéből adakozik arra rászoruló idős kollégáinak. Jó tanácsait a két első díjazott, Józsa Bettina és Vízi Dávid itta, míg a művésznő sörrel koccintott a jövőjükre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142355_auto_resized.jpg
origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713505510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713505510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713505510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713505510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók