Celeb

Somló tíz évvel korábban megérezte a halálát

Bors

Létrehozva: 2018.11.27.

Somló Tamás özvegye szűk körben emlékezett meg a két évvel ezelőtt elhunyt zenész 71. születésnapjáról. A zenész már  tíz évvel korábban megjósolta: csak 16 éves koráig lehet együtt a lányával.

Forrás: Fórika Attila

Hosszú hónapokig egyedül, a külvilágtól elzárkózva gyászolta gyermeke apját Keszthelyi Gyöngyvér, aki huszonnégy év együttélés után veszítette el azt, aki a legfontosabb volt számára. Noha azt a mérhetetlen űrt, amit az LGT egykori zenésze maga után hagyott, most is érzi, ma már mégis mosolyogva tudja felidézni lapunknak a szép és olykor bizony megdöbbentő közös pillanatokat.

– Azt gondolom, hogy Tamás elvesztése már kellőképpen a helyére került bennem, bennünk, de természetesen mindig egy hiány marad. A gyász sosem múlik, csak az élet körbenövi. Őt nem szabad, és nem is lehet elfelejteni – kezdi lapunknak adott interjújában Somló Tamás özvegye, Keszthelyi Gyöngyvér, vagy ahogyan a két évvel ezelőtt elhunyt zenész nevezte, Csuflák. 

– Tomi emlékei között éljük a mindennapjainkat a kislányunkkal, Lilivel, és ezen nem is szeretnénk változtatni. Noha a személyes tárgyait bedobozoltuk, vagy a rokonokra hagytuk, így is rá és az együtt eltöltött huszonnégy évünkre emlékeztet a házunk minden egyes szeglete. Tizenhét éves voltam, amikor megismerkedtünk. Gyakorlatilag mellette váltam nővé, tanultam meg az élet nagy dolgait. Rengeteget beszélgettünk, nevettünk, merthogy ő  rendkívül pozitív, jó humorú és okos férfi volt, aki a betegséget is hozzá méltón viselte. Sosem volt ingerült, végig nagyon erős volt annak ellenére, hogy az orvosok csak néhány hónapot jósoltak neki. Ehhez képest a betegsége diagnosztizálása után még négy és fél évig élt teljes életet – magyarázza Csuflák, akinek csupán az utolsó időszakban kellett ápolnia a zenészt. 

– Amikor már ágynak döntötte a betegség, akkor én gondoskodtam róla. A nap huszonnégy órájában mellette voltam, fogtam a kezét, és mindent megtettem, hogy megkönnyítsem az életét, miközben én is kilátástalannak láttam a helyzetet. Próbáltam magam tartani, és nem sírni előtte, talán ez volt az egyik leg­nagyobb kihívás számomra.

Az, hogy erősnek mutassam magam úgy, hogy legszívesebben ordítottam volna a fájdalomtól – meséli Gyöngyvér, aki csak akkor engedett a könnyeinek, amikor senki sem látta.

– Tamás be­tegsége nagyon megviselt, az, hogy nem tudok rajta segíteni, nem tudom csillapítani a fájdalmát. Hol jobban, hol rosszabbul volt, hol fel tudott kelni, hol beszélni sem, így búcsúzóul már csak megcsókolni tudta a kezemet – emlékszik vissza meghatódva az özvegy, akinek párja már tíz évvel korábban megérezte: véges az idejük.

– Hatéves lehetett Lili, amikor először azt mondta: akárhogy is lesz, arra kér, tizenhat éves koráig együtt egyengessük a lányunk jövőjét. Akkor nem tudtam, hogy ezt miért mondja nekem, de nem kérdőjeleztem meg, úgyhogy így is tettünk, együtt neveltük az utolsó pillanatig. Lili ugyanis egy hónappal az édesapja elvesztése után töltötte be a tizenhatot – mondja az édesanya, aki Somló Tamás távozása óta egyedül neveli az immár tizennyolc éves Lilit.

– Sosem akartam a gyerekünkre egyedül büszke lenni. Nem készültem fel arra, hogy csonka családban nő fel, de igyekszem helytállni, és megadni neki mindent, amit az apja már nem tehet. Szeretném, ha büszke lenne rám, ahogy odafönt Tomi is. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713494710
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713494710
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713494710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713494710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók