Celeb

Somló Tamás: Úgyis összeszedem magamat!

Bors

Létrehozva: 2016.06.21.

Mint arról korábban beszámoltunk, Somló Tamás egészségi állapota sajnos komoly aggodalomra ad okot. Családtagjain kívül hetek, hónapok óta mindenki számára elérhetetlen és a legtöbben már attól tartottak, hogy a zenész korábbi betegsége kiújult, főleg azok után, hogy zenésztársai telefonhívására sem reagált és a hírek szerintborzasztóan lefogyott. Kóbor János azonban végre tudott vele beszélni és a Színes Ásznak nyilatkozva mindenkit megnyugtatott, Somló állapota fokozatosan javul.

– Saját állapotáról majd nyilatkozik Tamás, amint ő akar, de azt mindenképpen megerősíthetem, hogy jobban van, mint amikor még kórházban volt! Amennyire én látom, tényleg túl van a mélyponton! A humora is a régi, azt mondta a telefonban: „Hagyjatok már a fenébe, úgyis összeszedem magamat!” - mondta az Omega frontembere, aki hozzátette, barátján érezhető volt, hogy még nem szeretne hosszabban beszélgetni.

Kóbor János elmondása szerint barátja állapota az összes eddiginél durvább volt, azonban az orvosok mellett ő maga is mindent megtesz saját felépülése érdekében.

– Tudja, ő olyan, mint a macska, ha beteg, elbújik és csak akkor jön elő, amikor erőre kap. Ismerve őt, itt nemcsak arról van szó, hogy az orvosok a legjobb tudásuk szerint kezelik, Tamás is meg akar gyógyulni és biztos vagyok benne, hogy most is ő győz majd. Lassan, de javul az állapota és amint lesz mondanivalója, biztos vagyok benne, hogy azt tudatja is majd a nagy nyilvánossággal – mondta a lapnak Kóbor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146966_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713613211
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146193_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713613211
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713613211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713613211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713613211
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó