Celeb

Somló Tamás, emlékezés a legendára - sorozat, 1. rész

GYLF

Létrehozva: 2016.07.20.

Énekes, szaxofonos, basszusgitáros, dalszöveg­író, zeneszerző, artista és jogász. Hogyan lett Somló Iván Tamásból az ország egyik legkülönlegesebb előadója?

Kollégái, pályatársai anekdoták százait mesélik Somló Tamásról. De hogy kinek érezte ő magát? 1985-ben nagy pályatársaival, Presserrel, Soltival és Szántóval közösen könyvet írtak És ilyen a boksz? címmel.

A kötetben az LGT történetét elevenítették fel. Somló így mutatta be önmagát:

„Er­délyi félzsidó családból szár­mazom”. „A fölcseperedésem fontos tényezője volt a zsidóság” – írta Somló a kötetben, és azt sem titkolta, az antiszemitizmussal ő is kénytelen volt szembesülni. Majd azt is megmagyarázta, miért tartja magát félzsidónak.

„Apukám volt zsidó és édesanyám mamája. Somló Iván Tamás néven születtem 1947-ben. A szüleim úgy gondolták, hogy az akkor már szovjet befolyásoltságú országban jó, ha orosz nevem van. Szintén a biztonság kedvéért nem metéltettek körül. (…) A szüleim ötéves koromban elváltak. Bátyámmal az újra megnősülő papámnál maradtunk. A nevelőanyám – akit igazából anyámnak tekintek és nagyon szeretek – nagyon vallásos zsidó családból származik. Az új nagymamám (…) a Soában elvesztette a családjának kilencven százalékát, beleértve három gyerekét. Nevelőanyám lágerben volt, kísérleteztek rajta, csak a szerencsének köszönheti, hogy túlélte.”

A kis Somló Iván Tamáskát a szülei a Práter utcai általános iskola zenetagozatára íratták be. Ezt követően került az Állami Artistaképzőbe, ahol zsonglőr, akrobatika, tánc, balett, pantomim és karate volt a tananyag. Artistaként pedig már fiatalon körbeutazta a világot.  

2. rész: Omega, Kex, Non Stop
3. rész: Bővül a család
4. rész: Sikerek korszaka
5. rész: A vég kezdete

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711679416
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711679416
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711679416
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...