Celeb

Som Lajos: Besúgóvá tettek engem is a kommunisták

Bors

Létrehozva: 2015.06.12.

Révész Sándorról és Nagy Feróról is jelentenie kellett Som Lajosnak az átkosban. A basszusgitárost a hetvenes években szervezték be.

Érthető okokból a legtöbben titkolják, sőt tagadják is, hogy a szocializmusban besúgók voltak. Bár a régi rendszernek már két és fél évtizede vége, Som Lajos is csak most merte elárulni, hogy III/III-as ügynök volt. A Best magazin hasábjain arról mesél, hogy egy díjkiosztó rendezvény után az otthonában keresték meg a nyomozók, mert az esti fellépés alkalmával Som az egyik nagy slágerükbe belejátszotta a Himnusz részleteit. Ünnepivé akarta tenni a hangulatot, a közönség őrjöngött is, a rendőröknek azonban nem tetszett ez a mutatvány.

A Pallasz Hotel 216-os szobájába vitték a basszusgitárost, ahol a tudomására adták, hogy onnantól kezdve mindenről jelentenie kell, amit államellenesnek vél. Som három nap gondolkodási időt kért, de sokan másokhoz hasonlóan neki sem volt igazán választása. Végül édesapja mondta azt, hogy írjon alá, különben soha többet nem mehetnek külföldre a zenekarral.

Som azt állítja, a zenekar tagjai a kezdetektől fogva tudták, hogy mivel kénytelen foglalkozni, nem akarta őket átverni, még úgy sem, hogy Révész Sándorról is jelentenie kellett. Révész fedőneve egyébként Pacsirta volt. Som amúgy nem végezte elég lelkesen a munkáját, jelentései nem voltak elég részletesek, ezért megpróbálták megfélemlíteni. Ez volt az a bizonyos 1982-es letartóztatása, amikor azzal vádolták meg, hogy aranyat próbált meg átcsempészni a határon. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713515111
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143213_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713515111
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713515111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713515111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”