Celeb

Som-Balogh Edina tervezi a visszatérést - de nem úgy, ahogy sokan várnák

Fái

Létrehozva: 2019.06.28.

<p>Hat éven át csak a gyerekeinek élt, magára szinte egy percet sem szánt. Mára ez megváltozott, olyannyira, hogy a színésznő már a visszatérést tervezgeti. De nem a Barátok köztbe. </p>

Forrás: Harkányi Strand- és Gyógyfürdő

Két gyönyörű gyermekével, Noellel, Lilivel és a férjével, Krisztiánnal strandolt Som-Balogh Edina Harkányban. Láthatóan jól érezték magukat.

– Nagyon cukik, de azért nehéz velük, folyton veszekednek. Vagy ölelkeznek. Ez a két verzió van. Nyaralni velük elég problémás. Egyedül strandra menni két gyerekkel lehetetlen. Kell még egy felnőtt. A nagyobb mást akar, mint a pici, most nagyon érződik a négy év korkülönbség. Noel csúszdázni, Lili pancsolni szeretne. 

A strandolós képeken Edina olyan szép, mint egy modell, egyáltalán nem látszik rajta a fáradtság.

– Nem vagyok elnyűtt, sokat vagyok anyukáméknál is, ami nagy segítség. De Krisztiánra is mindenben számíthatok. Lili egész nap nevet, boldog baba, Noel komoly nagyfiú. Nem unatkozunk egy percig sem. Ez az időszak nem azt vetíti előre, hogy a közeljövőben könnyebb lesz. Persze, azért van egy kis időm magamra is. Ma már sokkal szabadabb vagyok. Hat éven át fodrászhoz is úgy mentem, hogy befestettek, és vizes hajjal már ültem is kocsiba, mentem haza. Hat év után én is kicsit ön­zőbb lettem, de azért le­het, még mindig túlzásba viszem – már, ha lehet ezt túlzásba vinni, és nem ez a normális –, de össze va­gyok nőve velük ugyan úgy. Kétéves Lili, ki le­gyen vele összenőve, ha nem az anyja?

Noel szeptemberben zeneiskolás lesz, Lilike pedig bölcsibe megy, mert egyedül unatkozna. Kell neki a közösség, a bátyja miatt sokkal társaságfüggőbb.

– Akkor kicsit visszatérek az életbe! – reméli Edina. – Visszatérni senkinek sem könnyű, pláne a mi szakmánkban, de azért vannak lehetőségek, castingirodák, és egy saját projektem, amin dolgozom.

Azt viszont nem tervezi, hogy visszatér a Barátok közt sorozatba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713498611
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140754_auto_resized.jpg
life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713498611
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713498611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713498611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók