Celeb

Solti Ádám babona miatt jegyezte el újból Bernit

K. K.

Létrehozva: 2019.06.06.

<p>Újra megkérte a menyasszonya kezét Solti Ádám. A nyáron házasodó jegyespár ugyanis addig húzta-halasztotta az esküvőt, míg az eljegyzésük – legalábbis a hiedelem szerint – érvényét vesztette.</p>

Noha minden párnak szuverén joga eldönteni, hogy az eljegyzést követően mennyi időn belül házasodik össze, a hiedelem mégis úgy tartja: egy-másfél éven belül meg kell es­küdni ahhoz, hogy a lánykérés még érvényes legyen. Azután a szóbeszéd és Solti Ádám párja szerint a kézfogó elévül; nem véletlen, hogy a nyáron házasodó színész nemrég újra megkérte a menyasszonya kezét.

– Öt évvel ezelőtt, nyolc hó­nap együttlét után kérte meg Ádi a kezemet. Akkoriban még nem is éltünk együtt, de mivel szerelmes voltam, természetesen egyből igent mondtam. Ezután költöztünk össze, ami őszinte leszek: igen sok akadályt gördítettek elénk – kezdi a Borsnak Solti Ádám menyasszonya, Berni, aki lakva ismerte meg a színész igazi arcát.

– Nagyjából két évig tartott, mire összecsiszolódtunk. Elég sok problémával kellett szembenéznünk, és kisebb-nagyobb hullámvölgyek is akadtak a kapcsolatunkban. Ráadásul volt egy méhen kívüli terhességem is, ami újfent hatalmas próbatétel volt számunkra. Mindkettőnknek időre volt szüksége ahhoz, hogy megbizonyosodjunk arról, minket tényleg egymásnak teremtettek. Az idő azonban minket igazolt, úgyhogy egy évvel ezelőtt eldöntöttük: idén nyáron összeházasodunk – vallotta be a menyasszony, akit azonban az esküvő közeledtével ijesztő do­loggal riogattak az ismerősei: az eljegyzésük Ádámmal már réges-rég elévült.

– Többen is figyelmeztettek, illetve olvastam is, hogy a lánykérés egy-másfél év után elévül, ha nem esküszünk meg addig. Ezt természetesen Ádámnak is mondtam, aki gondolkodás nélkül, újból megkérte a kezemet. A válaszom természetesen most is igen volt, épp úgy, mint öt évvel ezelőtt, csak most már vághatjuk a centit a lagziig.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713429912
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713429912
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713429912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713429912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar