Soha nem megy hozzá Bochkorhoz Várkonyi Andrea

Híradósként meg volt kötve a keze. Mostantól akár már egy fesztiválon is össze lehet majd futni önnel? 

Tény, hogy egy könnyedebb élet kezdődik számomra abból a szempontból, hogy mostantól képviselhetem a véleményemet, és lazább lehetek, magamat adhatom. A híradó keret közé szorítja az embert. Szokom azt, hogy elengedhetem magam. Nemrég kitettem egy olyan fotót a Facebookra, amit korábban nem tettem volna meg. 

Műsorának első adásában máris magánéleti titkokat árult el. Gábor gyakran lesz téma?

Kikotyogtam, hogy édesapám sokáig nem állt szóba velem, amikor megtudta, hogy Gábor a párom. Ha a beszélgetés úgy hozza, nem fogom visszafogni magam. El is mondtam neki, hogy: „ugye, tudod, hogy mostantól én is fogok beszélni rólad?!” Mert, hogy ő a rádióban gyakran kibeszéli az éle­tünket. (nevet)

Pár hónapja rápirítottak Bochkorra, mert a rádióban botrányos megjegyzést tett a kövér nőkre. Akkor a saját Facebook-oldalán kelt a védelmére. Hogyan érinti, ha bántják a párját?

Jól viselem, de egy esetben nem: ha igazságtalanul éri kritika. Azzal, hogy bántják, nincs bajom, hadd bántsák! Én is bántom, ha arról van szó! (nevet) Azt nem szeretem, ha elferdítik az adott dolgot, és csak azért bántják, hogy bánthassák. Kifejezetten kérte akkor, hogy ne írjak ki semmit vele kapcsolatban. Le akart beszélni róla. Nem tudott, mert annyira igazságtalannak tartottam, amit csináltak vele. 

Gyakran veszekednek?

Előfordul. Egy ideje SMS-ben veszekszünk. Akkor is, ha a lányunk nincs otthon. Ez vált be. Egy vitában sokszor van az, hogy nem hallgatják végig egymást az emberek. A vita természetéből adódóan, olyan vérmérséklettel vannak benne a szereplők, hogy képtelenek egymást végighallgatni, és arra reagálni, amire kéne. Az SMS azért jó, mert végig kell olvasnia, és nem tud beleszólni. Írásban kipufogjuk magunkat, én az emeleten, ő a nappaliban, így szóban nem fajul tovább a vita.

Ezek szerint korábban olaszosan veszekedtek?

Bizony! Rájöttünk, olyan vehemensek vagyunk, hogy az sehova nem vezet. Kialakult valahogyan az SMS-ezés. Valamelyikünk egyszer csak abbahagyja, és amikor az előszobában összetalálkozunk, akkor már túl vagyunk a nehezén! Az előszobában békülünk! 

Gábor korábban említette, hogy demokrácia van otthon, de azért ön a főnök...

Hát én nem így élem ezt meg, de ha ő így látja, én ezen nem változtatnék!

Mindenki arra kíváncsi, hogyan faragott belőle példás családapát?

Nem akartam őt megerőszakolni ilyen értelemben. Sok nő, akik úgymond rossz fiúkkal jönnek össze, ott követik el a hibát, hogy azért szeretnek bele, mert ilyen, aztán elkezdik megpróbálni megnevelni. Ami óriási hiba, mert egyrészt azt nem fogja elfogadni, másrészt nem az lesz, akit megszeretett. Én nem akartam ezt. Fölfogtam, hogy szeretem, hogy ő ilyen, inkább dühöngök és veszekszem dolgokon, de nem akartam őt ebből kimozdítani, megváltoztatni. Bíztam abban, hogy ahogyan minden embernek az az érdeke, hogy ne magányosan öregedjen meg, és ötvenévesen ne úgy éljen, mint húszévesen, ezért ő is meg fogja érezni, hogy jó, hogy családban vagyunk. De meghagyom a szabadságát is.

Gábor álma, hogy kipróbálja a kozmopolita életet. Társ lenne ebben is?

Nyitott lennék rá, abszolút! Úgy ideális megvalósítani, hogy senki ne hozzon ezért áldozatot. Olyan periódusban, amikor a felek nyugodtan meg tudják tenni. Én nem hiszek abban, hogy egy ember adja fel magát egy másikért. 

Ezek szerint nem okozna gondot elhagyni a családi fészket?

Nóri születése előtt nagyon nehezen költöztem el Szegedről. Kicsit bele is haltam. Most már ott vagyok otthon, ahol a gyermekem van. Innentől kezdve egy eszkimó kunyhóban is jól tudnám érezni magam, ha a családom velem van. Nem a legjobb hasonlat, de a gyerekek például viszik magukkal a plüssállatukat mindenhova, és akkor jól alszanak. Nóri is, ha vele van az alvókája és a kispárnája, bárhol elvan. Nekem Nóri az alvókám. Ha velem van, bárhol otthon vagyok. 

És önnek mi az álma? A csúcson van, és halmozza a diplomákat. 

Nem azért megy az ember az orvosira, mert máshol nem volt már hely. A magyar egészségügy jelenlegi helyzetében orvosnak nem mennék vissza. De jó kombinációnak érzem az orvosi diplomámat a pszichológiával, amit most tanulok. Szeretném összevonni a kettőt, ezzel is foglalkozni.

Úgy be tudja osztani az idejét, hogy logisztikát már nem kéne tanulnia...

Anyu is mindig azt kérdezi, hogyan csinálom. Valahogyan jól lavírozok. Egyébként, ha valamihez kedvem van, hatszor annyi a teherbírásom. 

Lesz valaha esküvő?

Nem! Minél inkább telnek az évek, annál okafogyottabbá válik ez a kérdés. Így is mindenki azt mondja, hogy így a feleséged, úgy a férjed, nem is szólunk érte, mert annak tekintjük egymást. Ismertek vagyunk, így bizonyára titokban kéne, de olyan kényelmetlen lenne elkezdeni, megszervezni, aztán a kérdés, kit hívsz meg, kit nem, az ezzel járó sértődések… Tíz éve együtt vagyunk. Egy okot sem tudok mondani arra, hogy miben tenne hozzá a kapcsolatunkhoz. Néha mondják persze, hogy nem vagyunk biztosak a kapcsolatunkban. A fenéket nem! Vannak, akiknek a válási procedúrához nincs kedvük, nekünk az esküvői­hez nincs.