Celeb

Smasszer vigasztalja a börtönben Lagzi Lajcsit

Bors

Létrehozva: 2015.12.23.

Volt remény, hogy otthon legyen szenteste, de mégsem valósult meg: Lagzi Lajcsi a történtek ellenére ünnepelhet, sőt üzent a Bors olvasóinak is.

Végleg eldőlt kedden: rács mögött tölti az ünnepeket Lagzi Lajcsi. Korábban ugyan a bíróság elutasított minden kérelmet, ami a trombitaművész szabadlábra helyezését illeti, de a Bors úgy tudja, teg­nap még egy – nevezzük így – titkos egyezség részeként felmerült, hogy Lajcsi mégis otthon lehet szenteste. Ez azonban meghiúsult.

Örömteli hírekben azonban így sincs hiány, Lajcsi ügyvédjeinek kérvényét pozitívan bírálták el, így a sztár mégis a gyermekeivel „ünnepelhet”. Mint a múlt héten megírtuk, a három fiatalt nem akarták beengedni látogatóba apjukhoz, mert korábban kimerítették az úgynevezett láthatósági időkeretet. Az ügyvéd azonban lépett.

– Jóváhagyták azt a rendkívü­li kérelmet, amely alapján az ügyfelem a két ünnep között ismét fogadhatja a gyermekeit – közölte a Borssal dr. Fröhlich Krisztián. – Ez mindenképpen erőt ad neki, emberileg én annyit tehetek még ehhez, hogy 23-án és 27-én is meglátogatom őt. Most csendesebb napok következnek az éle­tében, két hét teljes magány – közölte.

Lajcsi a védőjével történt találkozás során azt is elmesélte: a napokban egy börtönőr vigasztalta meg egy nehezebb pillanatában.

– Ne szomorkodjon, művész úr! Itt még nem maradt senki – mondta neki a smasszer, szavai pedig hatással lehettek rá.

Legalábbis erre utal az az üze­net, amellyel Lajcsi a Bors olvasóit tisztelte meg a közelgő ünnepekre.

„Az élet hosszabb, mint egy karácsony! Azt kívánom, hogy mindenkinek legyen békés és áldott az ünnepe! Szóljon a szeretetről és azok megbecsüléséről, akikkel együtt tölthetik ezeket a napokat. Én életem legnagyobb szemléletváltásán vagyok túl, ami a kapcsolataimat illeti. De sok biztatást kapok a zárt börtönajtók mögött is, a hangok ugyanis ezen is áthallatszanak” – közölte a Borssal.

Ügyvédje a Borsnak azt is elmondta: annak ellenére, hogy az igazságszolgáltatásban ezek a hetek nyugodtabbak, lesz teendőjük így is.

– A védelem továbbra is azon dolgozik, hogy a lehető leghamarabb megszüntessék az előzetes letartóztatását, ugyanis véleményünk továbbra is, hogy az minden alapot nélkülöz – mondta dr. Fröhlich.
Lajcsit, feleségét, Boglárkát és egy harmadik társukat szeptember végén vette őrizetbe a rendőrség. A hivatalos közlés szerint lopás és vesztegetés miatt indult ellenük eljárás. A legfrissebb sajtóhírek szerint a kár százmilliós is lehet. Lajcsi nejét ugyanakkor tizenkét nap után szabadon engedték arra hivatkozva, hogy „vonatkozásában a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja hiányzik”.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129186_auto_resized.jpg
origo.hu

Szétplasztikáztatta magát, és teljesen lecsúszott az egykori gyönyörű szexszimbólum - drámai képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713253213
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132644_auto_resized.jpg
vg.hu

Mobilfox: kiderült, kinek köszönhető a Deák téri pénzhullás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122197_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713253213
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17115817_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban