Celeb

Slágergyanús dallal jelentkezett Király Linda és DR BRS

Bors

Létrehozva: 2020.02.26.

Minden idők egyik legsikeresebb magyar énekesnője és a szerelemdoktor egy igazi klasszikust öltöztetettek modern ruhába.

Király Linda és DR BRS (ejtsd: Doktor Béres) új trackjétől garantáltan mindenki romantikus lüktetésbe kerül. Király Linda és Béres Atka Minnie Riperton „Loving You”-ját értelmezte újra „Lángra gyúl” címmel – írja a Ripost

Az ötlet a slágergyáros DR BRS fejéből pattant ki, Linda pedig azonnal igent mondott a kollabra, hiszen az énekesnő mindig is imádta Minnie Riperton klasszikusát. Sőt, egy fontos emléke is társul hozzá: amikor gyerekkorában ezt a számot énekelte, akkor tudatosult benne, hogy magabiztosan szól a fejhangja, sőt, az üveghang sem okoz neki problémát.

„A „Lángra gyúl” mindenkihez szól, aki valaha volt már szerelmes, és érezte, milyen, amikor egy kis szikrából nagy románc születik. Szeretni és szeretve lenni a legjobb dolog a világon – ez a felvétel erről szól, de persze táncolható, feel-good hangulatban” – mondta a két előadó.

DR BRS neve mára összefonódott a régóta jól ismert dallamok feldolgozásával: a „Hol van az a lány” felújított változatát már 35 milliószor játszották le a YouTube-on, a Király Viktorral közös „Tűzvarázsló” újrahangolása pedig azonnal rádiós kedvenccé vált, és azóta szintén sokmillióan kattintottak rá a videómegosztón.

Király Linda az ország egyik legtehetségesebb énekesnője, 2003-ban szerzett ismertsége óta világszínvonalú projektekben jelenik meg szerzőként és előadóként is. Olyan neves producerekkel dolgozott együtt, mint Mousse T., Rodney Jerkins, Diane Warren, Denzel Foster, Bob Sinclair vagy Presser Gábor, akivel első magyar felvételét, a „Szerelem utolsó vérig” című slágert készítette.

Béres Atka nem csak a dalok leporolásában nagy mester, de fontos alakja a budapesti belvárosi éjszakának is. Rapper karrierje mellett dj és producer is, sőt, alapítóatyja a népszerű Rock The City bulisorozatnak, ami évek óta táncoltat meg hetente többezer embert a klubokban.

A kollaborációhoz egy imádnivaló, retró hangulatú videóklipet is forgattak, amit Závodi Marcel rendezett. Van benne minden, ami egy bulizós kisfilmhez kell: tánc, fiatalság és nosztalgikus diszkó-görkori!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141978_auto_resized.jpg
origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145995_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában