Sipos F. Tamás egy hete próbál

A zenész biztosan nagy lehetőségnek tartja, hogy Cipő helyett énekelhet, bár az elképzelések szerint nem zenekari tag, csak egyfajta beugró lesz.
A zenész biztosan nagy lehetőségnek tartja, hogy Cipő helyett énekelhet, bár az elképzelések szerint nem zenekari tag, csak egyfajta beugró lesz.

A Bors úgy tudja, hogy már egy hete próbálnak a Republic zenészei Sipos F. Tamással, akit nem zenekari tagként, hanem egyfajta beugróként szeretnének kezelni.

Az elsődleges elképzelések szerint megtartották volna a Republic nevet, de mikor Cipő édesanyja, Gizi néni lapunk hasábjain arról beszélt, hogy nem méltó fia emlékéhez, ha továbbra is ezen a néven folytatják, és a rajongók is kezdtek ellenük fordulni, megtörtek, és bejelentették, nevet változtatnak.

Mint azt a Bors megírta, a Republic zenészei heteken belül színpadra lépnek. Az egyik szervező lapunknak elmondta, még akkor sem volt kérdés, hogy tovább folytatják, amikor Cipő kómában feküdt az egyik budapesti kórházban.