Celeb

Simon Kornél osztani tanul

Fái

Létrehozva: 2020.03.24.

Több mint tíz napja nem hagyta el otthonát Simon Kornél és családja. A színész azt mondja, soha ennyi időt nem töltött még egyhuzamban együtt Gryllus Dorkával, és kisfiával, Somával.

Forrás: Bánkúti Sándor

Szerencsés helyzetben vannak Simon Kornélék, mert van kertjük. Míg sütött a nap, kimentek, most bentről nézik a hó­-esést.

– Ilyen intenzíven, ennyi ideig, még sosem voltunk együtt Dorkával, az biztos – meséli a színész. – Hárman vagyunk, az önkéntes karantén óta nem találkoztunk mással. Illetve egy haverom eljött, bedobott egy mikrofont négy méterről. Üdítő volt vele beszélgetni. A karantén nem olyan jó, de megpróbálom lehetőségként felfogni. Néhány éve súlyos lemaradásban vagyunk olvasnivalókban, néznivalókban, és egymással töltött minőségi időben. Ez lehetőség, hogy szépen lassan utol­érjem magam. Például fontos lenne egy színdarabot lefordítanom. Mindig volt valamilyen határidős munka, ezért kitolódott. Szöveget írtam már, belevágnék a műfordításba is. Távoktatásban élünk, ez próbatétel mindannyiunk számára, hiszen nem pedagógusok vagyunk. Nem könnyű egy nyolc­évessel a bennfoglalás.

Kornél szerint az önkéntes karantén ideje alatt a legfontosabb, hogy készítsünk napirendet.

– Az időnk így sem végtelen. Nekünk fontos, hogy mindhárman karbantartsuk a testünket, és hogy miközben végre kellő minőségi időt töltünk együtt, megőrizzük az identitásunkat. Legyünk egyedül, hogy elrendezzük a gondolatainkat, kell az én idő!

Kornél a felesége, Dorka szüleivel, Gryllus Dániellel és Kőváry Katival, a 95 éves nagymamával valamint Gryllus Vilmossal él együtt egy jó nagy házban.

– Összesen tízen, de mindenki izolálva van, főleg tőlünk, mert a koruk vagy betegségek miatt veszélyeztetett státuszban vannak – mondja. – Kétszobás panellakásban nőttem fel, hatvan négyzetméteren négyen. Minden elismerésem azoké, akik most kibírják, hogy még a lépcsőházba sem teszik ki a lábukat. Szorítok embertársaimnak, és magunknak is. Még ebben a helyzetben is hálát kell adni a Jóistennek, hogy van áram, fűtés, nincsenek bandaháborúk, nem lőnek, nem volt földrengés.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713501019
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713501019
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713501019
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713501019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók