Celeb

Simon Kornél első pillantásra szerelmes lett Gryllus Dorkába

Fái, N. D.

Létrehozva: 2017.05.16.

Már akkor tudta Kornél, hogy az egzotikus szépségű színésznő lesz a felesége, amikor csak szembejött autóval a hídon. Romantikus, ahogyan megismerkedtek.

Csak a döntőre várta Simon Kornél, hogy felesége, Gryllus Dorka elmegy megnézni A Nagy Duettben, de nem így lett. A színésznő a show hetedik adásán már a stúdióban szorított érte.

– Én is sokat dolgozom, de Dorka még nálam is többet, és most mindent megtesz, hogy tehermentesítsen – mondta Kornél, akin egyértelműen látszott, mennyire boldog, hogy ezúttal őt is elkísérte a párja, Dorka. „Imádnivalóak!” – súgtak össze mögöttük, mert úgy sétálgattak a stúdióban, mint a gimis szerelmesek.

– Kornél mindennap meglep, sosem unom meg. Vele minden nap egy meglepetés! – jelentette ki kedvesen Gryllus Dorka, aki láthatóan remekül szórakozott A Nagy Duettben és a színpadon brillírozó párján.

– Virág, bonbon és viselkedés – Kornél a saját bevallása szerint ezekkel szokta kifejezni szeretetét a színésznő felé. – Elviccelődünk és elnevetgélünk egymással. Emellett persze nálunk is vannak hullámvölgyek a mindennapokban, amit nem mi diktálunk magunknak, hanem a Teremtő.

– És hát van egy nagyon vicces kisfiunk, aki aztán tényleg szuper szórakoztató, és ha kicsit rosszabbul jön ki a lépés, akkor ő mond valami jót, és egyből nincs több probléma – vette át a szót Dorka. – Maximálisan, sőt hatványozottan örökölte a szülei humorát.

– Azt majd még meglátjuk, hogy a művészi vonalat viszi-e tovább, de ha autószerelő lesz, akkor az lesz, a lényeg, hogy boldoggá tegye, amit csinál – vázolta a jövőt Kornél, majd elmesélte, hogyan szerettek egymásba Dorkával. Minden egy filmmel kezdődött, és egy színdarabbal folytatódott.

– Először az Érzékek iskolája című moziban láttam, ahonnan úgy lőtt ki a film világába, mint egy üstökös – idézi fel az 1995-ös alkotást Kornél. – Úristen, micsoda nő! Sok férfitársam gondolta ugyanezt. Aztán évekkel később a szegedi öreg hídon jöttek szembe kocsival Geszti Péterrel, akkor még ő volt a férje. Ránéztem, és az fogalmazódott meg bennem, hogy ez a nő egyszer a feleségem lesz. Aztán Dorka édesanyja megrendezte a Varsói melódiát, amelyben együtt játszottunk. Dorka akkor kint élt Berlinben, és mindkettőnknek volt párja. A próbák alatt kínosan ügyeltünk, hogy ne is beszéljünk egymással. Maximum, ha ötven civil mondatot váltottunk. Ennek dacára a végére mégis egymásba szerettünk. Immár hét éve!

De ez egy nem létező helyzet volt – ahogy Kornél fogalmaz, hiszen Dorka nem akart hazajönni Németországból, ő pedig nem akart kimenni.

– Végül úgy döntöttünk, hogy adunk egy esélyt magunknak. Ez tényleg na­gyon romantikus, épp, mint egy film. A szerelem legyőzött minden akadályt, és azóta is tart. Létező dolog, hogy hét év után átalakulnak az érzések, a szerelemből szeretet lesz, de nálunk nem így van. 

Vivien sírt a próbán

Mádai Vivien 14 évesen kollégiumba költözött. Ez a mai napig is fájó pont neki, gyermekkorára visszagondolva A Nagy Duett egyik próbáján el is sírta magát.

– Szeretem a Múlnak a gyermekévek című dalt, számtalanszor énekeltem – mesélte lapunknak Vivien. – Ezért örülök, hogy Csipával volt lehetőségem előadni. Izgultam, hogy ne érzékenyüljek el a színpadon, az egyetlen célom az volt, hogy átjöjjenek azok a mély érzelmek, amelyek bennem vannak. A próbán egy kicsi sírást megengedtem magamnak, de a színpadon meg tudtam állni, hogy könnyekben törjek ki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139544_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713532211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”