Celeb

Show-t ad a kórházban az infarktuson átesett Psota

K. B. V.

Létrehozva: 2014.03.28.

Még betegágyán sem tud elszakadni a színészettôl Psota Irén. A művésznő a gyógyulás útjára lépett, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kórház dolgozóit is folyamatosan szórakoztatja.

Psota Irénnek élete a szórakoztatás, imádja a közönséget, a szereplést. Ezen még az a tény sem tud változtatni, hogy a kétszeres Kossuth-díjas művésznő szombat éjjel szívinfarktust kapott, sőt az sem, hogy 85. születésnapját is kénytelen ma a kórház szürke falai közt ünnepelni.

Psota egy­ér­tel­műen a gyógyulás útjára lépett: a napokban elhagyhatta az intenzív osztályt, egyágyas szobába költözött, gyógytornász foglalkoztatja, és bár a jól felszerelt kórházi lakosztályt egyelőre még nemigen hagyja el, a kedve is egyre jobb. Ennek pedig külön örülnek az Országos Kardiológiai Intézet dolgozói is, s nem csak azért, mert a prominens beteg így akár már jövő héten el is hagyhatja a kórházat.

A nemzet színésze ugyanis egyszemélyes „Psota-show”-val lepi meg őket mindennap. – A művésznő még a betegágyán is egyfolytában szerepel, tulajdonképpen a kórház is csak egy díszlet számára. Hol saját életének történeteit meséli el különleges humorával megfűszerezve, hol pedig különböző színdarabokból ad elő monológokat, kisebb részeket. Az osztály dolgozói pedig általában tátott szájjal hallgatják – mesélte a Borsnak egy bennfentes, aki már maga is többször részese volt a különleges kórházi előadásnak.

Így bár három éve visszavonult a nyilvánosságtól, Psota Irén mégis szerepelhet – valószínűleg ez is segíti a gyógyulásban.

Mint elsőként megírtuk, Psota Irén szombat éjjel, lakásában kapott infarktust. Mentővel azonnal a Gottsegen György Országos Kardiológiai In­tézetbe szállították, ahol életmentő beavatkozást hajtottak végre rajta. A szívkatéterezés után az intenzív osztályon ápolták, orvosai maximális ágynyugalmat írtak elő a színésznőnek, aki éppen ezért látogatókat is csak ritkán fogad. Törőcsik Mari például kedden látogatta meg, a két színészóriás majd egy órát beszélgetett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582312
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582312
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában