Sebestyén Balázs neje a gondolataival gyógyította meg magát

Sebestyén Balázs neje a gondolataival gyógyította meg magát

alternatív
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 11. 04:00
Hihetetlen, megdöbbentő – valószínűleg ezekkel a jelzőkkel illetik Horváth Viktória történetét, akik szerint gyógyítani csak szikével és receptre felírt orvosságokkal lehet. Sebestyén Balázs és felesége viszont nem csak a nyugati orvoslásban hisz.
O. Zs.

A magyarországi agykontroll atyja, dr. Domján László több mint két évtizede belgyógyász-reumatológusi állását hagyta ott, hogy az orvosok által általában tagadott módszerrel, az emberi szellem erejének mozgósításával segítse a betegek gyógyulását. Az alaptanfolyamot elvégzett követők sikertörténeteit húsz éve lelkesen gyűjti és osztja tovább. Ő mesélte el a Borsnak, hogy Sebestyén Balázs és felesége, Viktória szintén alkalmazza a módszereit. Az egyik csodás gyógyulástörténet pont a tévés-rádiós kedveséhez köthető.

A szakadást műteni kell

Az orvostudomány nem­igen ismer olyan esetet, amikor térdszalagszakadás magától gyógyult volna. – Ha valódi, teljes szakadásról van szó, akkor annak gyógyítását nemigen lehet megúszni műtét nélkül, a térdszalag nem forr össze. A sebészi beavatkozás után pedig hosszú lábadozás következik gyógytornával, nem ritka a fél, egyéves gyógyulási idő sem. Egyébként lehet élni szakadt szalaggal is, de az kegyetlen – mondta dr. Kóczán István, aki szerint valódi diagnózis nélkül nem lehet megmondani semmit.

– Viki egy külföldi utazás során síbalesetet szenvedett. Egy szalag is elszakadt és a csont szilánkosra tört a térdében, bevitték a kórházba. Az ottani dokik azt mondták, meg kell operálni. De nem volt altatóorvos a közelben, és három napig hiába vártak rá. Viki közben éjjel-nappal gyógyította magát alfaállapotban. Mire megérkezett az aneszteziológus, már nem volt mit operálni, meggyógyította magát. Tehát meglepően nagy lehetőségek vannak az agykontrollban, ami valójában olyan, mint egy mentális svájci bicska – magyarázta a Borsnak a 64 esztendős orvos.

Minderről meg akartuk kérdezni a kétgyermekes édesanyát, de ő szeretne civil maradni, és minél kevesebbet szerepelni. Mindössze annyit üzent, hogy a történet valóban igaz.

Azok, akik figyelemmel követik Sebestyén Balázs nyilatkozatait, tudják, a műsorvezető már többször beszélt róla, hogy mindennapjaiban régóta nagy szerepet tölt be a pozitív gondolkodás, a keleti bölcsek tanai, és nem tagadja a reinkarnációt sem.

– Hiszem, hogy választasz egy testet és dolgoznod kell azon, hogy lelkileg minél egészségesebben halj meg. Az egész éle­tünk egy tanulás – mondta korábban az Esti Frizbiben Ba­lázs, aki Leslie L. Lawrence nepáli, tibeti történetei kapcsán kezdett el érdeklődni az ezotéria világa iránt, majd buddhista tanítók előadásaival folytatta. Ké­sőbb a pránanadi is megjelent az életében. Balázs egyébként Szigorúan bizalmas című könyvében jó néhány interjút készített a témában. Többek között Domján Lászlóval és Petrezselyem Józseffel is, akit pránanadi mesterének tart. De a lelki egészsé­ge mellett a testire is odafigyel. A táplálkozáskutató Tóth Gáborral közösen jegyzett könyve, az E-mentes övezet, avagy mit reggeliztél ma? 2016-ban jelent meg.

Mi is az agykontroll?

Az agykontroll az egyik legelterjedtebb tudományosan megalapozott, egyszerű, praktikus, könnyen elsajátítható önfejlesztő módszer – olvasható az agykontroll honlapján. Magyarországon már több mint százezer ember sikerrel végezte el az alaptanfolyamot, aminek egyik fontos eszköze a relaxáció. Eszerint bizonyított tény, hogy – főleg ellazult állapotban – képzeletünkkel hatni tudunk a testünkre, immunrendszerünkre. Gondolataink erejét, energiáját felhasználva megteremthetjük a gyógyulás lehetőségét. Többek közt képessé válhatunk a depresszió, a pánikbetegség, a mozgás-szervi panaszok és függőségek leküzdésére.

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.