Celeb

Schwarzenegger: Megérkeztem! - Budapesten ünnepli születésnapját a Terminátor

Bors

Létrehozva: 2018.07.30.

Rekkenő hőség várta hétfő délután Arnold Schwarzeneggert, aki feltehetően hamar megbánta, hogy reggel sötét garbót és zakót vett fel.

Forrás: Knap Zoltán

Hétfő délután megérkezett Magyarországra Arnold Schwarzenegger, aki a Terminátor sorozat hatodik részének forgatási munkálatait végzi majd hazánkban. A 71 éves mozisztár az elkövetkező napokban Budapesten és Komáromban forgat majd, az új epizódban egyik partnere újra Linda Hamilton lesz, aki az első két részben játszotta Sarah Connort. Schwarzenegger teljes valójában ötödik alkalommal játssza a halálosztót, az első részben még ő volt a gonosz, de a további részekben már pozitív szerepben láthattuk. A negyedik részben, a Megváltásban csak digitális grafika segítségével volt jelen.

Az osztrák születésű, testépítő világbajnokból lett színész, majd kaliforniai kormányzó egyébként ma ünnepli 71. születésnapját. Bár délután érkezett, a stáb őt fogadó tagjai nyilván felköszöntik, ahogy az elkövetkező forgatási napokon is lesz alkalom az ünneplésre. Arnie délután magángéppel érkezett, és az épületből kilépve, vidáman integetett a fotósoknak. De nem időzött sokáig, az érte jött autóba szállt, és a belvárosi szállodába hajtatott, ahol este bizonyára koccint majd kísérőivel a születésnapjára.

Schwarzi márciusban komoly szívműtéten esett át, s bár remek formában van, Magyarországon is szigorú orvosi felügyelet alatt lesz. Nem véletlenül, hiszen a sztár még hetven felett is maga végzi a legtöbb filmes mutatványt, amit ennyivel a beavatkozás után csak szakértő ellenőrzése mellett tehet meg. A Terminátor hatodik részének díszleteit már felállították egy Budapest melletti stúdióban, itt kezdi meg a munkát a napokban a színész, aki előreláthatóan több hétig marad majd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135494_auto_resized.jpg
origo.hu

Mossuk meg a húst főzés előtt vagy ne - itt a megdöbbentő válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713303609
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135308_auto_resized.png
metropol.hu

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133939_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az ukrán külügyminiszter nemes egyszerűséggel megzsarolta az Egyesült Államokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713303609
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez