Celeb

Schmuck Andor: Tapsolni akarok Sasnak, nem helyettesíteni

Bors

Létrehozva: 2019.11.06.

Úgy tűnik, még a jövő év elején sem láthatjuk színpadon Sas Józsefet. Erre utal, hogy a Fészek Művészklubban januárban is Schmuck Andor helyettesíti a sztrókja után lábadozó nevettetőt.

Ismét kabarét készít a Sas József új főhadiszállásaként szolgáló Fészek Művész Klubban Schmuck Andor. A szeptember végén másodszor is megnősülő Schmuckot februárban már felkérte egy közös műsorra Heller Tamás, Beregi Péter és Trunkó Barnabás, és a sikeren felbuzdulva a négyest ismét munkába állította a klub vezetése.

– A kabaré nagy öregjei tegnap összeültek velem, a csepűrágóval, és már ki is találtuk a kabaré vázát. Hamarosan megbeszéljük a Fészek vezetésével, miképpen tudnánk az előadásokat tető alá hozni. A klasszikus kabarét huszonegyedik századi köntösben szeretnénk a nézők elé tárni, vagyis ugyanúgy lesz benne Hacsek és Sajó, mint filmvetítések, közéleti témák és különböző dalok – meséli a Borsnak Schmuck, aki továbbra sem tartja magát komikusnak, annak ellenére sem, hogy konferansziéként és íróként is segíti a veteránok dolgát.

– Trunkó a kabaré lelke, mi csak megpróbáljuk előadni a jeleneteket, de természetesen mindenkinek, így nekem is van saját számom a darabban. Az előző tíz előadáson közel 1600 néző szeretett minket, amit nem is tudunk elégszer megköszönni. Ha csak ilyen sikert hoz az Ez az év is jól kezdődik munkacímen futó új műsor, már nem lesz miért szégyenkezni.

Schmuck természetesen nem feledkezett meg a kabaré betegeskedő klasszikusáról, Sas Józsefről sem.

– Ennek a műfajnak Sas József a koronázatlan királya, az a lényeg, hogy ő felépüljön és meggyógyuljon. Amíg ő nincs, próbáljuk életben tartani a klasszikus kabarét, de én örülnék a legjobban, ha Józsi olyan állapotban lenne, hogy januárban ő vezesse a műsort, én pedig a közönség soraiból tapsolhassak neki – mondja a politikus, akit a tervek szerint január végétől láthatnak ismét a színpadon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091557_auto_resized.png
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711637414
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090509_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezért nem adott autogramot Schäfer András a Puskás Arénában (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711637414
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711637414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091356_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tragikus baleset az M4-es autóúton: egy hétéves kisfiú meghalt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók