Celeb

Schmuck Andor szemet vetett Harangozó Teri örökségére

Bors

Létrehozva: 2017.02.06.

Az egészet felvásárolná - már ami maradt belőle.

Forrás: MTI, Bors

Mint arról korábban már beszámoltunk, Harangozó Teri örökösei úgy döntöttek, egy garázsvásár keretén belül teszik pénzzé az énekesnő örökségét - ruhákat, értékesebb bizsukat és fotókat is vehettek az érdeklődők. A január közepi vásárnak azonban az időjárás akkor nem igen kedvezett, így tartottak egy második kört is.

Schmuck Andor is tudomást szerzett a vásárról, és elkeserítette - azonban nagylelkű felajánlást tett a családnak: "Tiszteltem és szerettem Terikét, méltó temetést szerveztünk neki, azóta viszont semmit sem hallottam a hagyatékról és a rokonokról. Szomorúan vettem tudomásul, hogy garázsvásáron árulták az örökséget" - nyilatkozta a Ripostnak, majd hozzátette: "Ez az egész azért bánt, mert azoknak a gyönyörű ruháknak, ékszereknek és személyes tárgyaknak magas az eszmei értékük. Boldog lennék, ha legalább a megmaradt része méltó helyre kerülhetne! Így felajánlom, hogy az egészet felvásárlom a családtól! Persze, mielőtt egy árat mondok, tudnom kell, hogy mik maradtak meg a kiárusításból."

Persze Schmuck nem árt, ha tudja, hogy a fellépőruhák jelentős részét, a díjakat, CD-ket már odaajándékozták az örökösök a Rockmú­zeumnak még a vásár előtt, így csak azok a tárgyak maradtak, amiket a múzeum - helyhiány miatt - már nem tudott befogadni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142271_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt a Harry Potter-filmek sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713469812
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142320_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Így tett pontot a klímatüntetés végére egy lengyel kamionsofőr (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713469812
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713469812
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713469812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók