Celeb

Sarka közelít Hajdú Péterhez

Munkatársunktól

Létrehozva: 2016.08.26.

Egyetlen napon jelentek meg ellentmondásos hírek a Hajdú–Sarka házaspárról. Most akkor békülnek vagy válnak? Egy ország szeretné tudni. A döntést a feleségnek kell meghozni, hisz ő költözött el.

Újra együtt! – kiabál­ta világgá tegnap a Story magazin, hogy a hot! magazinnak nyilatkozó Sarka Kata szinte ugyanebben a pillanatban le is hűtse a kedélyeket. Hiába lélegezhetnének ugyanis fel a Hajdú–Sarka házaspár rajongói és barátai, hogy szent a béke a felek közt, Sarka Kata nyilatkozatában sok dolgot elárul.

A kétgyermekes édesanya szavai­ból inkább az hangzik ki, hogy erősnek érzi magát az önálló élethez. A szépségkirálynőből üzlet­asszonnyá lett Kata ugyanis elárulta, már a saját maga ura.

– Két, anyagilag független ember tudja igazán szeretni egymást. Akkor derül ki igazán, hogy van-e szerelem. De ezt Peti is így gondolja. Az önállóságnál és a szabadságnál nincs nagyobb kincs – mondta a hot!-nak Kata, majd egy kérdésre azt is hozzátette: gyermekei anyagi biztonságát megteremtette, nem szorul senkire. Azt sem tagadta, férjével jó a kapcsolata, igaz, csak barátinak nevezte a kettejük kommunikációját, és azt sem tagadhatta, az ő lelkiismerete tiszta, ugyanakkor sebe nehezen gyógyul. Ráadásul ennél többet nem tud tenni a házasságáért, mint amennyit az elmúlt nyolc évben tett.

– Az elmúlt időszakban sok minden átformálódott bennem, és már abban sem hiszek, hogy csak a gyerekek miatt együtt kell maradni – jelentette ki Kata, ami akár a válást is jelenthetné, de gyorsan hozzátette: döntés még nincs, nem tudja, mit hoz a holnap. Közelgő harmincadik születésnapja sorsdöntő lehet, ugyanis akkor fog számot vetni az életéről és arról, mi alakult a tervei szerint, illetve másképp.

– Mindenem meg­van, hogy jó életet élhessek! – magyarázta. Hajdú Pétert telefonon értük el, azt mondta, nincs miről beszélnie. Más forrásból úgy értesültünk, hogy kapcsolatuk normalizálódni látszik, de hogy a kapcsolatból lesz újra párkapcsolat, azt az idő dönti el.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713446711
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136266_auto_resized.png
metropol.hu

„Pokolian jól játszott” – Edzője áradozik a magyar fociválogatott sztárjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713446711
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713446711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713446711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IKREF3awOJJr8-Ag9nqTFvjBGZlNvPYLoYv4eaaSBE4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZGM5MTlmZjE5MjQ3MzNiNzdlZmQzZWJhZDUxN2Fm.jpg
BÚCSÚ

Íme az első fotók Tordy Géza temetéséről