Sarka Kata: Peti sosem lépett volna ki a házasságunkból

Kapcsolatuk kimenetele szempontjából nincs jelentősége annak, hogy Hajdú Péter nem ment el a csütörtöki válóperükre. A Bors úgy tudja, Sarka Kata nem akar már Hajdú Péterrel élni, és előbb-utóbb újra elindítja a bontópert.
Kapcsolatuk kimenetele szempontjából nincs jelentősége annak, hogy Hajdú Péter nem ment el a csütörtöki válóperükre. A Bors úgy tudja, Sarka Kata nem akar már Hajdú Péterrel élni, és előbb-utóbb újra elindítja a bontópert.

Nem Sarka Katán múlt, hogy ismét megrekedt a sztárpár válóperi procedúrája. Először, még tavaly ősszel, a kétgyerme­kes anyuka adta be a papírokat, de akkor még nem volt elég erős ahhoz, hogy végigcsinálja mindazt, ami ezzel jár. Utána Hajdú Péter kezdeményezte a válást, ennek a békítő tárgyalását tűzték ki csütörtökre.

A visszafogottan elegáns Kata izgatottan, ügyvédjével sokat és részletesen konzultálva járkált a bíróság folyosóján. Mindez érthető, mert a gyerekek neveléséről, közös vállalkozásaikról, ingó és ingatlanvagyonuk elosztásáról is meg kellene állapodniuk. De ez szóba sem kerülhetett, mert most Hajdú Péter nem jelent meg a bíróságon.

A válóper azonban így – akárcsak három hónappal ko­rábban – véget is ért. Felperes hiányában ugyanis a bíróság azonnal megszüntette az eljárást. Kérdés, mi lesz a folytatás, kérvényezi-e valamelyikük a házasság felbontását. Katát tegnap nem értük el, a Bors informátora szerint azonban a feleség nem hagyja ennyiben a dolgot.

– Kata baráti körében már rég egyértelmű, hogy válni akar, nincs visszaút Péterhez. Nem akar vele élni, sem újrakezdeni. Azért ment el a tárgyalásra is, hogy az ügy ne rekedjen meg, végre indulhasson el az eljárás. De ha most beadná újra a papírokat, akkor is leghamarabb szeptember végén lehet számítani az új tárgyalásra, mert közeledik a nyári ítélkezési szünet. Ennek ellenére elhatározta, megteszi, de mivel ilyen távoli ez az időpont, nem biztos, hogy közvetlenül húsvét után. Az vi­szont biztos, hogy válóperrel vagy anélkül, de nem akar Péterrel lenni – mondta informátorunk, hozzátéve, szó sincs arról, hogy Hajdú és Sarka megegyeztek az anyagiakban, ahogy az a sajtóban megjelent.

A korábbi hírek ugyanis arról szóltak, a vagyonelosztásában és a gyerektartásban is sikerült megállapodniuk. Utóbbi esetében arról szólt a fáma, hogy Hajdú gyerekenként 75 ezret fizet Katának Noncsi és Dávidka után.

– Nem egyeztek még meg semmilyen lényegi kérdésben, Hajdú egyszerűen ennyit adott, Kata pedig elfogadta – magyarázta informátorunk.

Kerestük Hajdú Pétert is, de nem értük el. Úgy tudni, arra hivatkozva nem ment el a tárgyalásra, hogy az pár nappal a születésnapja után volt, és nem akarta az ünnepi hangulatot megtörni. Értesülésünk szerint ő nem tervezi, hogy újra beadja a papírokat, talán még mindig a békülésben bízik.­­

A feleség döntött a válásról

Sarka Kata tegnap a LifeNetwork televízió Utazás a lelked körül Peller Mariannal című műsorának vendége volt, ahol elmondta, hogy néhány hónapja szakember segítségét kérte. Remélte, hogy így könnyebben el tudja engedni a rossz dolgokat és azokat az embereket, akik bántották. Mióta elköltöztek otthonról, próbál apja helyett is apja lenni Dávidnak és Noncsinak, úgy érzi, „kötelessége kompenzálni” a kialakult helyzetben. Egyértelművé tette, hogy ő határozott a válásról.

– Előttem volt a döntés lehetősége, hogy így leélem az életem, mert le tudtuk volna, Peti soha nem lépett volna ki ebből a házasságból. Ezt vagy elfogadom és viselem, vagy követem azt a hitet, hogy nekem a házasság nem erről szól, és inkább továbblépek, megtalálom azt, akivel olyan házasságban élhetek, amilyen az én normáimnak megfelel, vagy akkor inkább egyedül – fogalmazott a műsorban Kata, aki azt is elárulta, a múlttal nem foglalkozik, csak a jövővel.

– Érdekel, hogy lesz-e még normális családom, lesz-e harmadik gyerekem – tette fel a kérdést önmagának is.