Celeb

Sarka Kata nevén van a milliárdos vagyon nagy része

Bors

Létrehozva: 2016.08.05.

<p>Csak a közös ingatlanok értéke meghaladja az 500 millió forintot, ha válásra kerül a sor, az biztos nem lesz szép.</p>

Válságban van Hajdú Péter és Sarka Kata házassága, ez ma már nem titok. A pár egyelőre válásról nem is beszél, szeretnének kibékülni, a Best Magazin azonban már összeszedte, min is kellene megosztozniuk, ha mégsem sikerül rendezni a kapcsolatot. A magazin azt írja, a tetemes vagyon, a legtöbb érték Kata nevén van, ezért köttetett anno vagyonjogi házassági szerződés. Igaz, erről korábban elmondták, hogy összetépték, mert annyira bíztak szerelmükben. De ez valószínűleg csak egy gesztus, hiszen egy ilyen komoly szerződést ügyvéd hitelesít, és őriz a további intézkedésig.

De nézzük, min kellene osztozkodni.

Katának és Péternek Törökbálinton egy több száz négyzetméter alapterületű családi háza van, saját portaszolgálattal. A magazin szerint értéke a félmilliárd forintot is elérheti.

Szintén itt található saját éttermük, ami igen felkapott, azzal is jól keresnek. Üzleti értéke több tízmillióra tehető az ingatlan nélkül is. Az étterem felett van a Hajdú házaspár igazgatósági központja, vagyis az irodáik is, ingatlanértékük az étteremmel együtt százmilliós nagyságú.

Ott van még a Balaton parti nyaraló is, a kikötőben pedig saját luxushajó horgonyoz. Tulajdonukban van a Magyarország Szépe verseny licencjoga és több sikeres tévés produkció gyártási joga is. A magazin úgy számol, ezek összessége elérheti az egy milliárdos értéket is.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128357_auto_resized.jpg
origo.hu

Az újpesti legenda fia szerint egyértelmű, miért nincs helye az NB I-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713290108
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135365_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134932_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131779_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713290108
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZhURTMsf4D0fQ_dDqCpNUjCb0P_OMJz-4tCsANwUAGg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M3YzEwNGVmZjRlYjQ2ODE5ZDFjMDQyZmU0NjRkY2Zl.jpg
Tünemény

„Végre eljött ez a pillanat, hogy a karunkban tarthatjuk a legkisebb fiunkat” – Szegedi Fecsóék megmutatták gyönyörű kisbabájukat – fotó