Celeb

Sarka Kata: Négyen élünk az új lakásban

Fái

Létrehozva: 2017.01.30.

<p>Nem másfél szobás panelbe költözött a gyerekeivel, nem metróval jár, mi több, bizonyos szempontból jobban is él, mint a férjével.</p>

Forrás: Vadnai Szabolcs

Július végén költözött el Hajdú Pétertől két gyermekével Sarka Kata. Az elválás sosem könnyű, és anyagilag is megviseli a családokat. Kata élete viszont egészen meseszerűen alakult. Úgy tűnik, alig fél évvel a szétválás után nagyon jó anyagi körülmények között él.

– Anyagiakról nem beszélek, de az biztos, hogy jobban érzem magam – szögezte le Kata. – Kiegyensúlyozottabb vagyok, és szakmailag is egyre sikeresebb. Például most lettem az Oriflame nagykövete. Jelenleg két tv műsor háziasszonya is vagyok, imádom a műsorvezetést is. Sínen van az életem. A gyerekek is jól teljesítenek az iskolában, kiegyensúlyozottak, nyugodtak.

Lehet, hogy sokan nem hittek benne, de Sarka Katának sikerült saját lábra állnia. Csodaszép lakásban él Budán, prémiumkategóriás autóval jár, és még egy elegáns, márkás órát is megvillantott a közösségi oldalán. Ebből úgy látszik, több szempontból jobban él, amióta nincs együtt Hajdú Péterrel.

– Úgy fogalmaznék, nem jobban, ki­egyensúlyozottabban élek, mint Petivel – mondta Kata. – Harmincéves lettem, a Rolex órát a szüleimtől kaptam ajándékba. Tény, hogy új autóm van, a a régi ottmaradt Petinél. A lakásom valóban nagyon szép, egy háromlakásos társasház legfelső emeletén élünk.

Azt is pletykálják, hogy Kata már nem csak a gyerekeivel él, összeköltözött valakivel. A kétgyermekes anyuka ezt még csak nem is tagadta.

– Való igaz, nem hárman vagyunk, hanem négyen – árulta el Kata. – A gyerekekkel élek együtt és Magdikával. Azzal a hölggyel, aki régóta vigyáz Noncsira és Dávidkára. Ő nem egyszerűen bébiszitter vagy házvezetőnő, sokkal inkább olyan, mint egy pótnagymama. Az nem igaz, hogy egy férfival élek együtt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel