Sarka Kata: Kevés fájdalmat akarok

Sarka Kata: Kevés fájdalmat akarok

házasság
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 30. 05:10
Mélypontra jutott a Hajdú házaspár élete. Megbántották egymást, Kata fájdalmában még el is költözött a gyerekekkel. Szakemberhez fordultak.
Sz. B., kbv

Sarka Katát a végeláthatatlan pletykaáradat bántja, de nem tudja és nem is akarja felvenni a harcot. Sokkal fontosabb dolga van, mint mondja, át kell gondolnia házasságát és a gyerekek jövőjét. Igen, elköltözött otthonról, a férje megbántotta, de szeretné, ha helyreállna a családi béke. A Best megtudta, hogy mediátort fogadtak.

– Túl sok minden köt össze minket Petivel ahhoz, hogy ne tegyünk meg mindent a családunk megmentéséért. A pletykákra nem szeretnék reagálni. Nem is foglalkozom velük, csak a gyermekeimre koncentrálok, és arra, hogy minél kevesebb fájdalommal túljussunk ezen az időszakon. Szeretném megmenteni a házasságom – nyilatkozta a Borsnak a kétgyermekes édesanya.

Ahogy azt korábban megírtuk, Kata elköltözött férjétől, amíg ő a Balaton Soundon bulizott vagy éppen csak próbált távol maradni a gondoktól. Lassan egy hónapja élnek külön háztartásban, úgy tűnik, ez az idő elég volt ahhoz, hogy lehiggadjanak, és megtegyék egymás felé az első lépést. Tele vannak indulatokkal, ezért lehet jelentős a szakember közreműködése, aki segít nekik abban, hogy a további konfliktushelyzetek kialakulása helyett a tényleges probléma megoldásán dolgozzanak.

Hogy mi lesz a békülős nyaralással? Egyelőre nem lehet tudni, de a családi vakáció közelebb hozhatja őket egymáshoz. Úgy tudjuk, a showman mindent elkövet, hogy a család együtt menjen nyaralni Ciprusra.

A Bors keresett egy gyakorlott szakembert, aki napi szinten foglalkozik válófélben lévő párokkal.  – Ha van szándék, és van rá mód, hogy megjavítsuk a kapcsolatot, erre szoktunk törekedni. Ehhez persze mindkét félnek akarnia kell, hogy működjön. Ilyen esetben a párok nyolcvan százaléka együtt marad. Kérdés persze, hogy meddig tart ez az ismét kialakított béke  – magyarázta Dubravecz Gyöngyvér  mediátor, aki szerint nagyon súlyos döntés volt, hogy Kata elköltözött otthonról.

– Ez egy igen komoly döntés,  amit nem az elsők között kellene megtenni. Attól, hogy valamelyik fél elköltözik otthonról, nem oldódik meg sem az eredeti probléma, sem a kommunikációs különbségek. De egy elköltözésnek az is lehet az oka, hogy a költöző ráijesszen a másikra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.