Celeb

Sarka Kata direkt kövér nőt akart Hajdú mellé asszisztensnek

Munkatársunktól

Létrehozva: 2016.11.04.

Most a válást fontolgatják, de korábban féltékenyen szerette egymást Hajdú Péter és Sarka Kata.

Érdekes történettel örvendeztette meg az ATV stúdiójában vendégeit és közönségét Hajdú Péter, akinek egy interjú során jutott az eszébe felesége és annak váratlan húzása. Hajdú Péter szót is kért egy percre, felfüggesztette a vasárnapi Frizbi felvételét, hogy megossza a jelenlévőkkel a nem mindennapi sztorit.

– Kata egy fejvadász cégen keresztül keresett nekem asszisztenst – kezdte a műsorvezető. – Aztán a tudtom nélkül telefonon felhívta a fejvadász cég vezetőjét, és közölte vele, hogy akkor mondaná Peti feltételeit az ideális jelölt kapcsán. „Legyen ötven év feletti, szemüveges, kövér, és ne legyen jogosítványa” – sorolta Hajdú, miközben a közönség hatalmas nevetésben tört ki.

– Ezt követően hívott fel engem a cég vezetője, és megkérdezte: Péter, tényleg így legyen? Mondtam neki, dehogy­is! Épp ellenkezőleg! – zárta le Hajdú, miközben már ő is nevetett. A Bors kérdésére a műsorvezető-producer azt is elmondta, az első jelöltet aztán Katával nézte meg.

– Közösen találkoztunk vele. Kiderült, két nap eltérés van a születésnapjuk között, ráadásul mindketten versenyszerűen kézilabdáztak, sőt játszottak is már Katával egymás ellen. Nem volt kérdés, hogy mellette döntünk.

A Bors kíváncsi volt, hogy emlékszik a történtekre a másik fél, ezért tárcsáztuk a feleség számát. Sarka Kata jelenleg a gyerekeivel a tengerentúlon tölti az őszi szünetet, piheni ki az elmúlt hetek fáradalmait, de a Borsnak felvette a telefont. Amikor tájékoztattuk, miért keressük, készséggel mondta el az ő verzióját a történtekkel kapcsolatban.

–Tényleg jól ismerem a fejvadász cég vezetőjét, és azt gondolom, nem volt alaptalan a félelmem, ezért is emeltem fel a telefont – mosoly­gott Kata, majd ugyan­azzal a lendülettel folytatta. – Végül öt lányt választott ki a cég: Rékával találkoztunk először, és miután elment, mondtam is Petinek, a többieknek már felesleges is jönniük. Réka egy fantasztikus nő, ráadásul gyönyörű, de vele kapcsolatban soha nem merült fel bennem, hogy bármiért is aggódnom kellene a férjem miatt – tette hozzá Kata.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713546611
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145003_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Mi baj lehet? – gondolhatta a tolató sofőr, aztán jó gyorsan kiderült, hogy mi baj lehet + fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713546611
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713546611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713546611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt