Sarka Kata bizonytalan: még van remény Hajdúnak?

Sarka Kata bizonytalan: még van remény Hajdúnak?

magány
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 24. 05:00
<p>Katának vannak pillanatai, amikor élvezi a szingli létet, de amióta külön költözött férjétől, Hajdú Pétertől, gyakran érzi egyedül magát. Hiába távolodtak el, közös gyermekeik örökre összekötik őket.</p>
kbv

Két és fél hónapja bombaként robbant a hír: Sarka Kata és Hajdú Péter idilli házassága romokban hever. A fiatalasszony szinte azonnal el is költözött otthonról a gyerekekkel és a kutyákkal, Budapesten bérel lakást, míg Péter a törökbálinti otthonban maradt. Ahogy azt várni lehetett, az elhidegült házastársak egy idő után a külvilág előtt sem tudták titkolni ellenszenvüket: előbb Kata, majd Péter jelentette ki, hogy nem tudja már a másikkal elképzelni a jövőt. Mára azonban mintha valami megváltozott volna, talán csak a megszépítő messzeség miatt, de Kata szelídebben beszél Péterről.

– Továbbra is jóban vagyunk, hiszen szülőtársak vagyunk, a gyerekek miatt mindkettőnk számára fontos, hogy ez így is maradjon – mesélte lapunknak a műsorvezetőnő, hozzátéve, férje természetesen akkor látogatja gyerekeit, amikor akarja, és Noncsi és Dávidka is bármikor láthatja édesapját, amikor csak szeretné.

A felek azt remélték, hogy a különélésnek köszönhetően világosabban látják majd saját jövőjüket, de Kata még nem jött tisztába saját érzéseivel. 

– Egyelőre nem tudok válaszolni arra, hogy végleges-e ez a helyzet. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jól érzem magam ebben a felállásban. Vannak pillanatok, amikor élvezem a szingliséget, például ha a gyerekekkel vagyok, vagy a barátnőimmel lehetek. Sokkal többet dolgozom, mint korábban, ez is eltereli a figyelmemet – magyarázta Kata, aki viszont azt sem tagadta, bár ő döntött a költözés mellett, ő is nehéz pillanatokat él meg.

– Olykor teljesen magányosnak érzem magam. Tizenkilenc éves koromig a szüleimmel éltem, azóta pedig Petivel. Mély válságot nem élek át, de az egyedüllét az még nagyon új, nem komfortos számomra – vallja az édesanya.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.