Celeb

Sarka Kata: Akkor válunk el, ha valamelyikünk új párt talál

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2016.09.21.

<p>Igazi nagy durranással indította útjára Havas Henrik a legújabb műsorát az ATV-n: Sarka Kata beszélt megromlott házassága eddig sohasem hallott részleteiről.</p>

Forrás: Cser Dániel

Nagyon bátor lépés Ha­vas Henriknek igent mondani a felkérésre, ami arról szól, hogy egy tévéműsorban közéleti kérdésekről beszélgetnek majd. Ő ugyanis biztosan belekérdez olyasmibe is, amiről a riport­alanynak esze ágában sincs beszélni. Így történt a kedden es­te az ATV-n bemutatkozó, Henrik angyalai című műsorban is, amelynek a gyermeknevelés, a férfi–nő viszony volt az alaptémája. Geszti Péter édesanyja, azaz Márta néni, egy civil aktivista, Papp Réka Kinga és Sarka Kata volt az első három vendég, s persze utóbbi kapta a legtöbb kérdést. 

– A maga házassága tényleg tönkrement? – tudakolta a megszokott minimális tapintattal Havas Henrik Katától, aki meglepő őszinteséggel válaszolt.

– Nagyon furcsa erről beszélnem, olyan, mintha álmodnék, hogy mindez velem történik. Valóban tönkrement a házasságunk, és bár most azt mondom, nem gondolkodom a válási papírok benyújtásán, mégis felkészültem arra, hogy egyedülálló anyukaként boldo­guljak. Amikor megszületett a fejemben a gondolat, hogy ez nem fog működni, akkor rákapcsoltam, és elkezdtem felépíteni a saját életemet úgy, hogy ma­gamnak és a gyerekeknek biztos egzisztenciát tudjak teremteni. Most már kész vagyok, saját magam intézem a dolgaim, új vi­lág nyílt meg előttem.

Kata számára valóban most kezdődik a nagybetűs élet, hiszen mindössze 19 éves volt, amikor szüleitől elköltözött és összejött Hajdú Péterrel.

 – Bár hangsúlyozom, hogy még nagyon nincs itt az ideje, elképzelésem sincs, hogyan kell ismerkedni, nem látom magam egy másik férfi oldalán, azt sem tudom, hogy kell randizni – vallotta meg Kata.

Kitárulkozása saját ma­gát is meglepte, nem akart ennyi mindent elmondani, ami kicsúszott a száján. De ha így alakult, munkatársunkkal a műsor felvétele után további részleteket osz­tott meg.

– Nagyon rosszul érzem ma­gam, hi­szen a családunkban még sohasem volt válás. Nálunk arany- és gyémántlakodalmakat ül­nek. Borzasztó csalódott vagyok, hogy ne­kem nem sikerült összetartanom a családomat. Ahogy a műsorban is elmondtam, en­nek ellenére még nem nyújtjuk be a válási papírokat, de az nem is változtat semmin. Talán ennek az ideje majd akkor jön el, ha Petinek vagy nekem lesz valakim, akit vállalunk a nyilvánosság előtt. Részemről ez még el­képzelhetetlen – tette hozzá szomorúan.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715730
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715730
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715730
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról