Sári Évi egy szál törölközőben dolgozik - fotók

Amióta viszont megszűntek a 3 betűs férfimagazinok, alaposan meg kell erőltetni a fantáziánkat kedvenc celebnőink idomaival kapcsolatban.
Amióta viszont megszűntek a 3 betűs férfimagazinok, alaposan meg kell erőltetni a fantáziánkat kedvenc celebnőink idomaival kapcsolatban.

Ki gondolta volna, hogy színházba kell menni ahhoz, hogy órákon át legeltethessük szemeinket Sári Évi alulöltözött testén. Az énekes-színésznő ugyanis a Karinthy Színház, Gőzben című előadása alatt végig egy szál törölközőben játszik a színpadon.

– Sejtetünk csak, nem mutatunk meg mindent. Gőzfürdőben nyílván fürdőlepedőben van az ember. Fel kellett nőnöm a feladathoz – magyarázta a Évi a FEM3Café vendégeként, ahol azt is elmesélte, hogy mivel az énekléshez van szokva, ezért volt ami sokkal nagyobb kihívást jelentett, mint szexiskedni.

© Fotó: Cser Dániel

– A próbafolyamatok alatt végig azt vártam mikor jön már az én dalom, ami aztán nem érkezett meg, mivel ez egy prózai darab végig. Remélem ettől függetlenül a közönség úgy érezte, hogy nekem ott a helyem ebben a darabban.

© Fotó: Cser Dániel

A Gőzben című darabot egyébként nem csak Sári Évi teszi izgalmassá: Murányi Tünde például még az énekesnőnél is tovább megy a színpadon, és a szerep kedvéért még attól a bizonyos törölközőtől is megvált.