Celeb

Sándort bántotta Gáspár Laci kritikája

kbv

Létrehozva: 2017.09.26.

Az idős énekest zavarja, hogy tapasztaltabb a mentoroknál, de azért belead mindent, és versenybe száll a fiatal tehetségekkel is.

Csizmadia Sándor több évet töltött a színpadon, mint ahány évesek az X-Faktor felette ítélkező mentorai. Még szerencse, hogy ByeAlexéknek azért jó fülük van, és a 68 éves Sándort John Lennon Imagine című számával tovább engedték a versenyben. A pécsi férfi kalandvágyból jelentkezett a tehetségkutatóba, ahol szerinte simán megállja majd a helyét a fiatalok között is. Pedig még felesége is le akarta beszélni az indulásról, az asszony attól tartott, Sándor kora miatt bohócot csinál majd magából. De a tanár végzettségű férfi nem tart a zsűritől.

– A középiskolában kezdtem zenélni, ak­kor még egy amatőr rockzenekarban beatzenét játszottunk. Később elragadott a folklór-mozgalom, saját dalokat is írtam. A rendszerváltásig bejártam az egész országot, volt tíz jó évem, amikor száznál is több fellépésem volt évente – mesélte lapunknak Sándor, aki ugyan jól énekelt, de az önmenedzselés nem volt az erőssége.

– Nem a zenéből éltem, nem volt muszáj hajtanom a fellépéseket. Ahová hívtak, annak örültem, mellette pedig tanítottam és népművelő voltam – magyarázta a nyugdíjas férfi. – Ha van kedvem, kiülök a gitárommal az utcára, és zenélek. Nem a pénzszerzés miatt, inkább azért, hogy örömet szerezzek. Az X-Faktorba is ezért jelentkeztem, pedig korábban nem is néztem, csak ha odakapcsoltam véletlenül. A mostani mentoroknál kicsit zavart, hogy mindegyiknél tapasztaltabb, vagyok. Némelyiknél jobb énekes is – mondta viccelődve Sándor, akit egyedül Gáspár Laci kritikája bántott kicsit. A mentor szerint Sándor hangja nem volt mindig pontos.

– Egy „elesett” Imagine-t akartam énekelni, átértelmeztem a saját szám íze szerint. Egy önálló énekes képes erre – mondta a kritikára Sándor. – Nem bánom, ha 16 évesekkel raknak össze, bízom magamban. Koncentrálni fogok, tu­dással és érzékenységgel dolgozom majd.    

Csalódott magában a rapperlány

Produkciójával nemcsak a közönséget, de még a zsűrit is sikerült zavarba hoznia Tóth Bettinának, akitől Radics Gigi megijedt, ByeAlex meg meglepetten dadogott, amikor közölte vele, ők már bizony találkoztak. Betti tavaly a táborból esett ki, ugyanis elfelejtette a szöveget.
– Csalódtam egy picit magamban, de számítottam rá, hogy ez fog történni mert nem voltam elég felkészült. Tavaly még nagyon kezdő voltam, de az elmúlt egy évben sokat gyakoroltam, fejlődtem és szerepeltem, mert a könnyűzenei suliban havi egyszer vannak fellépéseim, ezek kellettek ahhoz, hogy most felkészültnek érezzem magam – mondta Bettina, aki idén már alig izgult, amikor a mentorok elé kellett állnia.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135626_auto_resized.jpg
origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713407710
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139624_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134839_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713407710
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713407710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713407710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713407710
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről