Celeb

Sándor (–27 kiló): Látni akartam felnőni a gyerekemet

BoBe

Létrehozva: 2019.10.21.

Három és fél tonnát adtak le együttvéve azok, akik a Schobert Norbi által meghirdetett fogyási versenyen részt vettek. Volt, aki maga miatt, más a családja miatt döntött a kilók leolvasztása mellett. Tegnap délelőtt átvehették jól megérdemelt jutalmukat – 100 ezer forintot – az üzletembertől.

Táncolni szeretne a lánya szalagavatóján

– Szerettem volna látni a 3 éves kislányomat felnőni – adott drámai indoklást a Borsnak az 51 esztendős Czuczu Sándor, aki 27 kilótól szabadult meg 60 nap alatt. Mint megírtuk: Norbi két hónapos fogyókúraversenyt hirdetett „Megveszem a zsírodat” mottóval. Az országos kihívásra bárki je­lentkezhetett. A Norbi Update boltokban kellett re­gisztrálni, és a mérőközpontokban feljegyeztetni a leadott kilókat. 

– Az orvosaim nem jósoltak nekem túl szép jövőt. A legnagyobb motiváció a kislányom volt. Csodálatos érzés, hogy tudok játszani a gyermekemmel, és hogy az édesapjaként végig jelen lehetek az életében. Szeretnék táncolni az én drágámmal a szalagavatóján, úgyhogy nem hagyom abba a bevált diétámat – jelentette ki könnyes szemmel a büszke szigetszentmiklósi édesapa. 

Egymást támogatták a harcban a feleségével

Együtt fogyott a nejével a debreceni Bordás Gábor, akinek két hónap alatt alapjaiban sikerült megváltoztatnia az életét: nem kevesebb, mint 25,3 kilogrammot fogyott.

– A feleségem nélkül nem ment volna, a legnehezebb időszakban egymás támaszai voltunk. Nagyon büszke vagyok, hogy elértem a kitűzött célomat, új emberré születtem – állította a Borsnak Gábor, aki csaknem száz társával együtt száz­ezer forintos pénzjutalmat vehetett át Schobert Norbitól.

Nóra lett az első a nők közt a fogyásban

A veresegyházi Mészáros Nóra büszkélkedhet a legtöbbet fogyó nő címmel. A verseny alatt 22 kilótól szabadult meg.

– Szülés után sehogyan sem tudtam leadni azt a rengeteg pluszkilót, amit felszedtem. Hiába kezdtem el fogyókúrázni, nem volt hatásos. Ekkor találkoztam a hirdetéssel, és egyből jelentkeztem rá. Sokkal jobban érzem magam a bőrömben, és büszke vagyok magamra – nyilatkozta a Borsnak kissé meghatódva Nóra.

Januárban öt hónapos verseny kezdődik

– Elképesztő, hogy több mint 2200 ember indult a versenyen, és több mint 25 százalékuk aztán végig is csinálta. Ez hatalmas erőt és motivációt ad nekem a jövőre nézve – mondta Schobert Norbi, aki pár héttel a gerincműtéte után már ismét teljes erőbedobással dolgozik. – Januártól ugyanis újra meghirdetem a versenyt, akkor viszont öt hónapig fog tartani. Me­gint új emberek fognak születni! Ez az országos tesztverseny pedig maximálisan igazolta most megjelenő könyvem, a „KETO – Fogyni bárki tud” mondanivalóját, tartalmát is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713561311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: áll az egész autópálya Budapest felé, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt