Celeb

Sajgál Erika: Két jó pasit ismerek, a férjemet és a Trokánt

Fái

Létrehozva: 2019.12.07.

Megdöbbentő titkot árult el múltjából Sajgál Erika. A színésznő életét két fantasztikusan sármos színész kíséri végig. A férje, Kovács István, és Trokán Péter.

Forrás: Dombóvári Tamás

Évtizedeken át kerülgette egymást Sajgál Erika és Trokán Péter. Barátságuk a Szomszédok teleregénytől datálódik. Együtt dolgoztak akkor, később a színházban folytatódott az a köztük lévő kis valami, amiről Lovász Lászlónak beszéltek először a Lakástalkshow-ban.

Emlékeznek? Trokán Péternek Alma, vagyis Fehér Anna volt a felesége a Szomszédokban, akinek viszont bőszen udvarolt Erika mostani férje, Kovács István, aki Desirét alakította. Erika viszont elcsábította az erdészt, Trokánt.

Igen, egy röpke pillanatra sikerült elcsábítanom – idézi fel a Borsnak kuncogva Sajgál Erika. – Volt egy liezonunk az erdészlakban. Nem buktunk le, de az erdésznek esze ágában sem volt el­hagyni a feleségét, csak el­gyöngült a személyemtől. Kedvesen befurakodtam az éle­tük­be, mi ott kicsit szerelmespár lettünk.

Kedves, közvetlen volt velem, nem éreztette, hogy kezdő kollegina vagyok. A magabiz­tosságom tőle származott. Na­gyon édes pali, jó ember. Nagy megértés, tisztelet van benne az élet iránt. Nem bíráskodik, megérti a nőket, talán ezért is imádják – fűzte hozzá a színésznő.

Azután telt-múlt az idő, és legközelebb úgy 1995 körül találkoztak, a Szentek kútja című da­rabban. Akkor ott, Sopronban Péter is, Erika is szabad volt, de végül nem jöttek össze. A színész körül zsongtak a nők, az egyikkel komolyabbra is fordult a flört. Péter szerint, ha az nincs, lehet, hogy alakul valami köztük.

– Úgy fogadott Sopronban, mintha régi nagy barátok lennénk – mondta Erika, majd hozzátette: – Civil szerelem nem volt. 

Akkor azt mondta: – Szépen néz­tél rám Sop­ronban.

Mire én: – Te is szépen néztél rám Sop­ronban! – ne­vette el magát a színésznő.

– Jól­esik, ha egy férfias férfi észrevesz. Hízeleg a lelkednek, hogy felfigyelt rád az, akiért bolondulnak a csajok. Két méter magas, jóképű, csodás búgó hanggal, nem csoda, ha a nők leülnek tőle. De sosem láttam, hogy ezt kihasználná, mindig elegánsan viselkedett, nem kezdett ki senkivel.

Lakástalkshow 3. évad 14. rész - Trokán Péter és Sajgál Erika

Lovász László vendégei Trokán Péter és Sajgál Erika.

Hosszú idő után a 200 első randi című sorozatban találkoztunk újra, és itt ugyanúgy nem lettünk egy pár, mint eddig sehol. De az egymás iránti nagy érdeklődés, az ugyanúgy megmaradt.

Péter most is na­gyon jó pasi! Két ilyet ismerek, az egyik Kovács Pista, a férjem, a másik ő. Örök férfiak. Nyolcvan-, kilencvenévesen sem múlik majd a sármjuk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713548709
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144928_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött a riasztás, bedurvul az időjárás Magyarország felett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713548709
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713548709
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713548709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt