Celeb

Saját villamos parkol a táncdalénekes udvarában

Hu-Zo

Létrehozva: 2018.03.11.

<p>Dalaival az egész országot szórakoztatta, később beleszeretett a villamosokba Berentei Péter. Az énekes kanyargós pályán jutott el odáig, hogy egy BKV-s tárlatot vezessen.</p>

Forrás: Csányi Kriszta

Minden a földalattival kezdődött. Berentei Péter hat­éves korában szeretett bele a fapados, míves kiképzésű millenniumi földalatti villamosokba. Természetes volt, hogy az álmai között a villamosvezetés az első helyeken állt, ami felnőttként be is teljesült. Ám előtte még történt egy s más.

– Telefonműszerésznek tanultam, egyszer a híres énektanárnőhöz,  Kovács Magdához kellett egy bejelentett hibára kimennem – mesélte a Borsnak Berentei.

– Miközben szereltem, nevesebbnél nevesebb énekesek, színészek jöttek hozzá órára. Egy hirtelen ötlettől vezérelve azt találtam mondani, hogy hallgasson meg, különben leadom egyhetes hibára a készülékét. Mondta, hogy ez zsarolás, de nem tehetett mást – nevet Péter.

Felívelő karrier

Egy évvel később, 1983-ban a Ki mit tud?-on a közönség szavazataival jutott el a döntőig, amelyet meg is nyert táncdal kategóriában.

A rendszerváltásig nagyon nagy nevekkel lépett fel, többek között Osvald Marikával, Gyurkovics Zsuzsával állt egy színpadon. Énekelt a táncdalfesztiválokon, a nagy budapesti bárokban, rádiófelvételei készültek, és ebből ragyogóan megélt.

– Amikor a műfaj kevésbé volt divatos, úgy döntöttem, hogy a nívótlan fellépések helyett inkább elmegyek villamosvezetőnek. Nagyot néztek, amikor  je­lentkeztem és beadtam az életrajzomat.

1998–2000-ig főállás­ban vezettem, és utána egy ideig még besegítőként is, miközben szerepeltem a fesztiválokon és forogtak a felvételeim a rádióban. A BKV-nál nem értették, hogy mit keresek itt – emlékezett Péter.

Irány a múzeum!

2000 után egy darabig ismét felfelé ívelt a pályája, sok fellépéssel. Majd megint jött a hullámvölgy.

– Szentendrén léptem fel egy nőnapi BKV-rendezvényen a HÉV végállomásán. Utána beszélgettem az igazgatóval, és megemlítettem, hogy szívesen lennék tárlatvezető a Földalatti Vasúti Múzeumban. Mondta, hogy ép­pen üresedés van, elsején beléphetek. Ennek éppen tíz éve. So­kan felismernek, hiszen még járok fellépésre, de én szeretem ezt a helyzetet.

Udvari sínpálya

Péter villamosok iránti szeretete a mai napig töretlen. 2007-ben a BKV kiselejtezett régi villamosokat.

– Licitálni lehetett. Amit kinéztem magamnak, azt 1954-ben gyártották, 8 tonna vasként 200 ezer forintról indult a licit, és 300 ezerért az enyém lett. 27 méteres pályát kellett építenem a kaputól, hogy be lehessen gurítani az udvaromba. Minden működik rajta, és lakható is. Házi múzeumot is kialakítottam benne, és teljesült a gyerekkori álmom. Van saját villamosom! – lelkendezett Péter.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131225_auto_resized.jpg
origo.hu

Félmeztelenül menekült és sikítozott a TV2 egyik modellje - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713258915
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126996_auto_resized.jpg
life.hu

A verhetetlen túrógombóc 4 titka: így készítsd el!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713258915
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120112_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői