Celeb

Saját férje sem hitt Gáspár Beában

kbv

Létrehozva: 2019.04.20.

A roma háziasszony, úgy érzi, hogy hiába nyert meg egy főzőműsort, adóhatósági ügye, a múltja és a származása miatt senki nem hitt benne. Még Győző sem.

Forrás: Knap Zoltán

Ami a szívén, az a száján Gáspár Beának. Így volt ez hosszú évekkel ezelőtt is, amikor a Győzike Show-ban megismerte az ország, és  őszintesége annak ellenére sem változott, hogy sok ba­rátot, szimpatizánst még a celebvilágból sem szerzett magának. Amikor például A Konyhafőnök VIP című műsorban versenyzett, nem akadt egyetlen olyan híresség sem, aki neki szurkolt. Még Győzi is ellenezte, hogy elvállalja a műsort - árulta el a MédiaPiac magazinnak egy mélyinterjúban, amely kapcsán a Bors újságírója is felkereste. 

– Nincs bennem sértettség. Még Győzőre sem haragszom, aki pedig azt mondta, hogy valószínűleg nem tudom teljesíteni a versenyt. Közölte, hogy úgysem nyerem meg – mesélte lapunknak Bea. – De nem kell nekem mindig az ő akaratát beteljesíteni, van sajátom. Egyébkét sem a nézőknek, sem a hírességeknek nem akartam bizonyítani, egyedül Győzőnek. 

A műsorban aztán Beának több híresség ellenszenvével is meg kellett küzdenie.

– Mindenki félt a főzőtudásomtól, kivéve Kovács Katit, aki vérbeli olimpikonként úgy érkezett, hogy győzni fog, nincs más opciója. Bennem nem volt soha görcsös győzni akarás, még amikor ketten maradtunk a végén, akkor is úgy hittem, ezt a versenyt nem nyerhetem meg vele szemben, de azzal is elégedett lettem volna, ha második leszek. Kata a gondolatot sem tudta elviselni, hogy második legyen, nem is viselkedett velem sportszerűen. Az összes többi celeb versenyző neki szurkolt, az ő öltözőjében volt, őt biztatta. Az én öltözőm kongott az ürességtől, a szerkesztők a lányomat, Evelint hívták fel, hogy jöjjön be nekem szurkolni – folytatta a háziasszony. 

– Pszichésen és mentálisan megedződtem az elmúlt években. Ha nem így lett volna, én ott összeomlok – magyarázta Bea asszony, aki megdöbbent, hogy ilyen erős ellenszélben a zsűri őt hozta ki győztesnek.

A verseny után kihasználta a győzelemmel járó népszerűséget: vállalkozást indított. Ekkor azzal kellett szemebesülnie, hogy nem talál maga mellé menedzsmentet. Ebben az időben vonult ki hozzájuk a NAV kommandója, és foglalta le a vagyonukat.

– Két ügynökséget kerestem meg a műsor után, szerettem volna, ha segítenek az internetes főzőcsatornám, a Bea konyhája népszerűsítésében. Volt, aki nem is válaszolt, cigányokkal kevesen szeretnek reklámozni. Tudom, hogy van az életünkben néhány szégyenfolt, de sokaknak meg épp az jelent problémát, ha nincs mellettem Győzi, túl normális vagyok. Már-már unalmas – magyarázta Bea. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713451213
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140931_auto_resized.jpg
life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713451213
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713451213
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713451213
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141335_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Belépés előtt is átvizsgálnak - szigorításokat jelentett be a Tesco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók