Celeb

Rózsa György 10 év után tudta meg: öngyilkos lett felesége

A. T.

Létrehozva: 2016.10.01.

Szinte hihetetlen, de október 7-én hetvenedik életévébe lép Rózsa György. A legendás tévés azonban nemcsak a születésnapját, hanem tévés pályafutásának ötvenedik jubileumát is idén ünnepli. A képernyősök közül rajta kívül ezt csupán Vitray Tamás és Baló György mondhatja el magáról. Negyvenhét sorozat, több ezer adás és megszámlálhatatlan siker van a közszolgálati csatorna egyik legaktívabb műsorkészítője mö­gött, de örömét még mindig beárnyékolja egy magánéleti tragédia. 

Netes kommentelők azzal vádolják, hogy második feleségét, a rendkívüli szépséggel megáldott Szádvári Gabriella bemondónőt elhagyta, miután azt a hetvenes években áruházi lopáson kapták, és menesztették az állásából. Azóta csupán annyit tudni róla, hogy ismeretlen időben, ismeretlen körülmények között elhunyt. Rózsa Györgyöt több évtizeddel a történtek után is mélyen érintik a vádak.

– Szép kis születésnapi ajándék ez nekem, mondhatom! Nagyon bosszant a dolog! Soha nem beszéltem még erről, most kivételt teszek. A névtelenség mögé bújó, gyáva „jól értesülteknek” üzenem, hogy már évekkel az ominózus lopási ügy előtt elváltunk Gabival, nem tartottuk a kapcsolatot, nem tudtam róla semmit. Az eset után a barátainkat, Ungár Anikót és férjét, Baronits Zsoltot kértem meg, segítsenek Gabinak rendbe tenni az életét. Ők elvitték magukkal Palma de Mallorcára, hátha távol attól az országtól, ahol megszégyenült, új életet kezdhet, de nem kért a segítségből – me­sélte szomorúan Rózsa. 

A bemondónő visszatért Ma­gyarországra, de soha nem lehetett újra képernyős, és gyakorlatilag eltűnt a barátok szeme elől. Egykori kollégái szerint a bemondónő pszichés zavarokkal küzdött. Későbbi sorsáról szinte senki nem tudott. Rózsa György pedig rátalált Kanyó Éva tornászbajnoknőre, egy lányuk született, és Éva haláláig boldogan éltek együtt. A tévés évekkel ezelőtt azt is csak egy ismerősétől tudta meg, hogy Szádvári Gabi el­hunyt, a pontos körülmények azonban előtte is rejtve maradtak. Hosszas nyomozás után a közelmúltban kapott választ a kérdéseire.

– Hivatalos tájékoztatást nem kaphattam, így mellékuta­kon kutattam. Gabi több mint tíz éve meghalt. Öngyilkos lett. El­sze­gényedve, magányosan hunyt el. Nagyon kedves, vidám lány volt, tisztelettel kérek minden­kit, különösen a neten vádaskodókat, hagyják békében nyugodni!

Legsikeresebb műsorai a Dunán

Rózsa György ötvenéves munkásságáról a Duna Televízió készített műsort „rózsagyuri50” címmel, amelyet vasárnap a Hogy volt? című sorozat különkiadásaként láthatnak a nézők. Az adásban nyomon követhetik színes pályáját, felidézhetik sikeres műsorait. Kapcsoltam, LEG…LEG…LEG., Magyar Elsők, Ide süss!, Csepü, lapu, gongyola, Zsákbamacska, Bűvös hatos, Top Show – csupán néhány műsor, amely a nevéhez fűződik.

– A legjobban azokat a műsorokat szerettem, amelyeket én készítettem először a magyar televíziózásban. Az utóbbi években a Magyar Elsők sorozat a kedvencem, 2003 óta 116 rész készült, és a mai napig folyamatosan ismétlik az adásokat – büszkélkedett Rózsa.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145807_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145009_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713589216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában