Celeb

Rövid pórázon tartja a neje a Viszkist

G. Sz.

Létrehozva: 2018.04.26.

Réka szabályaiba nem fér bele, hogy a női rajongók kikezdjenek a férjével. Hiába nyomták a nők a mellüket a Viszkis oldalának, felesége rendet tett.

Forrás: Czerkl Gábor

Rengeteg nő volt hajdanán a Viszkis rabló néven elhíresült Ambrus Attila életében, ám felesége, Réka mellett megtanulta, hol a helye.

Ambrus Attila előadásaival az elmúlt hónapokban rengeteg helyen fordult meg, és az is köztudott, hogy a gyengébbik nem képviselői közül sokan rajonganak az egykori rosszfiúért. A korábban nagy nőfaló hírében álló Viszkis szabadulása óta megkomolyodott, és házas emberként már egészen máshogy gondolkodik a nőkről, az viszont kérdés, hogy Réka hogyan tolerálja, hogy férjét sokszor szinte szétszedik a nők.

– Amikor egy nő a mellbimbóját belenyomja az oldalamba, az nekem ugyan oké lenne, de a mellettem álló feleségemnek nem annyira – viccelődik Ambrus, majd komolyabbra fordítja a szót.

– Réka egy okos és intelligens nő, tudja ezt kezelni és én is igyekszem kulturáltan megoldani ezeket a dolgokat. Néha azért be tud feszülni, de mivel szinte mindig együtt vagyunk, tudja, hogy nincs mire féltékenynek lennie, és meg is beszélünk mindent egymással – meséli a Viszkis, ugyanakkor elismeri: ha fordított esetben feleségét ölelgetnék férfi rajongók, nem biztos, hogy hasonlóan nyugodt lenne.

Réka azzal, hogy Ambrus Attilát választotta, el kellett fogadnia, hogy a Viszkist sok nő imádja.

– Az elején, amikor még Réka csak a barátnőm volt, elég ke­mény dolgok történtek. Például miközben ő ott állt mellettem, ismeretlen nők odajöttek, szájon csókoltak, és a kezembe nyomkodták a telefonszámukat. Láttam a szemében, hogy egy-két csajt ott helyben leszúrt volna, mert eléggé amazon típusú csaj, és nő létére elég impulzív személyiség.

Be is szabályozott engem, és tényleg szó szerint tudom, hol a helyem. Az ember persze megnézi a jó csajokat és nem vakságra tettem fogadalmat, de már nem akarok beleszaladni a málnásba, és jobb a békesség.

Réka az az ember, aki mindenben mellettem áll, szinte az összes velem kapcsolatos háttérmunkát ő végzi, miközben megvan a saját vállalkozása is, és anélkül sikeres, hogy az én farvizemen evezne – mondja Ambrus, bizonyítva, hogy a sikeres férfiak mögött mindig ott áll egy sikeres nő is.

Születésnapra tankot

Ambrus elárulta, hogy felesége nagyon hasonlóan gondolkodik a világról, mint ő, és Réka még a születésnapjára sem egy hétköznapi ajándékot kért tőle.
– Egy tankvezetést szeretett volna, és sikerült is elintéznem, hogy kipróbálhasson egy Tigris tankot, bár végül nem egy 80, hanem csak egy 40 tonnás járművet tudtam neki intézni. Kicsit parázok is tőle, ha néha befeszül, alapból az ő vezetékneve is Ambrus volt, mikor elvettem, úgy látszik, mi már csak ilyen különösek vagyunk – mondta a Viszkis.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711662313
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711662313
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711662313
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...