Celeb

Rosszulléte előtt fáradtságra panaszkodott Kálloy Molnár Péter

K. Sz.

Létrehozva: 2018.10.31.

Kollégái és rajongói egy emberként izgulnak a színészért, akinek egészségi állapotáról egyelőre nem lehet biztosat tudni. Rengeteget dolgozik, talán ez lehetett a gond.

Továbbra sincsenek pontos hírek Kálloy Molnár Péter állapotáról. Ahogy tegnap megírtuk, vasárnap délután a Luxemburg grófja című előadás szünetében lett rosszul a 48 éves színész, aki meg nem erősített információk szerint mellkasi fájdalmakra panaszkodott. Mentő vitte el Kálloyt, aki a legfrissebb hírek szerint beavatkozáson esett át, de ezt a Borsnak nem erősítették meg. Úgy tudjuk, a színész már előző nap is panaszkodott egy kollégájának, hogy nem érzi jól magát, fáradt, és hogy ilyen állapotban nagy stresszt jelent számára a vasárnapi, dupla előadás az Operettszínházban.

Kálloy a délutáni előadásának első felvonása alatt lett rosszul. A szakszerű segítség perceken belül megérkezett a színházba, és rohammentővel kórházba szál­lították a színészt, az előadást váltótársa, Földes Tamás folytatta. A Borsnak hétfőn egy kollégája mesélt az ijesztő pillanatokról.

– Nem vettünk semmit se észre Péter rosszullétéből, de a szünetben láttuk, hogy valami na­gyon nincs rendben, és alig pár perc múlva már a mentősök is megérkeztek. Nagyon izgulok Péterért, remélem, semmi komolyabb baja nem lesz – mondta akkor a kolléga.

Kálloy Molnár Péter az utóbbi években rengeteget dolgozik, jelenleg hét futó darabja van több színházban, és rendszeresen járja az országot. Szinte minden este színpadon van, rengeteget forgat, és az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínész. Szerető családapa, felesége, Ágnes és gyermekei, István és Szófia jelent számára mindent. Talán az utóbbi idők felfokozott munkatempója vezetett a rosszulléthez. Reménykedésre ad okot, hogy a tegnap esti Kövek a zsebben előadáson kívül több, novemberre és de­cem­berre tervezett fellépését egyelőre nem mondták le. 

S.Ö.R.-t és G.Ö.R.CS.-öt is terveznek

Kálloy az utóbbi hónapokban a fővárosban és országszerte szinte naponta lépett fel, többek között a hosszú évek óta nagy sikerrel futó S.Ö.R.-ben, vagyis Shakespeare Összes Röviden, illetve a G.Ö.R.CS.-ben, vagyis Görögök Összes Regéi és Cselekedetei című vígjátékokban. De játszott a  Budapesti Operettszínházban, a Játékszínben, a Centrál Színházban és a Hatszín teátrumban is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142868_auto_resized.jpg
origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713501913
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713501913
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713501913
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713501913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók