Celeb

Ricco: Talpra fogok állni!

kbv

Létrehozva: 2018.02.14.

Az X-Faktor győztese továbbra is bizakodó, a legkülönfélébb kezeléseken vesz részt Claudia támogatásával. Bár egy ideje eltűntek, nem szakítanak Magyarországgal.

Decemberben egy emberként örült az ország, amikor elsőként sikerült egy csapatnak győznie a hazai X-Faktorban. Ricco és Claudia magasan verte a mezőnyt, igazi közönségkedvencek voltak. Az első hely által rengeteg nyereménnyel lettek gazdagabbak: álomnyaralás vár rá­juk, tízmillió forintot költhetnek a karrierjük beindítására, és további egymillió forintot kapnak ha­vonta.

Mégis, alig látni, hallani róluk a decemberi döntő óta, s mint a Bors megtudta, ez nem véletlen. Az elsöprő győzelem után a duó visszaköltözött Szlovákiába, ám ez közel sem jelenti azt, hogy végleg feladták volna az itteni álmaikat. Ricco és Claudia szeptembertől turnézik majd Magyarországon, az X-Faktor győztesei azonban addig sem tétlenek. A kerekesszékes Ricco például folyamatosan gyógykezelésekre jár, a pénznyereménynek is köszönhetően a legmodernebb és a leg­újabb terápiákat próbálja ki, hogy ismét talpra állhasson.

– Amikor megnyertük a versenyt, akkor sem gondoltuk, hogy végleg bezárjuk az ajtót Szlovákia előtt, szeretnénk itt is, ott is fellép­ni. Itthon ak­kor fo­gunk tur­nézni, ha kijön az új albumunk – me­sélte la­punknak Claudia, aki Riccóval havi egymillió forintból gazdálkodhat. Ez volt ugyanis az X-Faktor egyik nyereménye. Már az eredményhirdetés után elmondták, az énekesnő a saját részéről is lemond, hogy a teljes összeg a gyógykezelésre legyen fordítható.

A pénzből pedig máris használtak fel erre a célra is. – Márciusban Szegeden próbálok ki egy terápiát, és egy svájci kezelés is tervben van. Azt érzem, hogy jó lesz, mindent ki akarok próbálni, ami rendelkezésre áll. Szlovákiában már minden lehetőséget végig jártunk, Magyarországon más terápiák és kezelések is elérhetőek. Az orvosok szerint ma már nem látszik akadálya annak, hogy egyszer felálljak és újra sé­táljak. Ám ehhez na­gyon sok mun­­ka kell, nem csak maguk az intenzív rehabilitációk. Mindennap több órát kell tornáznom – vette át a szót Ricco, aki azt is elárulta, akár már ma Magyarországra költözne, de Claudia még hezitál. Az énekes azt tervezi, hogy egy minimum 3–4 szobás lakást vásárolna, ahol Claudiának is mindig lenne helye, a csapat így nem válna szét.

Enni sem tudott

Mint ismert, Ricco egy autóbalesetben bénult le, 2009-ben sokáig az sem volt biztos, hogy egyáltalán ülni képes lesz majd. Ám a rengeteg tornának és kitartásnak hála ma már pár lépést segédeszközökkel képes megtenni. Riccóék azon a tragikus napon négyen ültek egy autóban, a sofőr vagánykodott, a kocsi pedig egy hirdetőoszlopnak csapódott. Három másik társa épségben szállt ki az autóból, sőt  még Ricco is saját lábán mászott ki a roncsból, majd összeesett. A gerince sérült, háromszor műtötték, egy évig csak feküdt, enni és inni sem volt képes egyedül.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711629613
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711629613
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711629613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók