Celeb

Rezgett a léc Som-Balogh Edináék házasságában

DA

Létrehozva: 2018.01.13.

Som-Balogh Edina és férje, Krisztián tisztában volt azzal, hogy egy házasság nem csak rózsaszín ködből áll, vannak mélypontok is. Noha a kül­világ a tökéletes család és párkapcsolat képét látja, a színésznő a Borsnak elárulta, bizony náluk is volt hullámvölgy.

– Hét éve vagyunk együtt. A bűvös hetesben nem hiszek. Az öt-hatodik év körül, jóval a második gyermekünk megfoganása előtt történt az, ami nem volt túl jó. Egy kicsit rezgett a léc. Krisztiánnal eltávolodtunk egymástól úgy, hogy szinte éjjel-nappal együtt voltunk, mert ő otthonról is dolgozik. A hétköznapok felőröltek bennünket. Nem vettük komolyan, nem beszélgettünk róla – kezdte a Borsnak Edina, aki ezután férjével tudatosan alakította a házasságukat. Meg is lett az eredménye: újra egymásra találtak, szerelmüknek pedig újabb gyümölcse lett, a kis Lili.

– Az örök boldogság túlzás. Olyan nincs. Egy kapcsolat rettentően nehéz. Nálunk is vannak összezördülések, harcok, amiket meg kell vívni, kompromisszumok, amiket meg kell kötni, hogy jobban működjünk együtt. Elfogadtuk, hogy egy kapcsolat hullámvölgyekből is áll, csak egy dolog fontos: hogy hűek legyünk egymáshoz. És mi azok vagyunk. Így tud elmélyülni a kapcsolat – vallotta be kendőzetlen őszinteséggel Edina. A csinos anyuka úgy érzi, legtöbbször az a probléma forrása, hogy túl hasonlóak Krisztiánnal. 

– Mindketten határozottak, harciasak vagyunk. Nem tudjuk elnyomni egymást, de olykor azért próbálkozunk – mondta. – Szerencsére nem söprünk semmit a szőnyeg alá, kimondjuk, amit gondolunk, néha jobb is lenne, ha inkább hallgatnánk. Nincs tabutéma, úgyhogy párterápiára soha nem lesz szükségünk, az egyszer biztos – árulta el Edina, majd folytatta. 

– Túlvagyunk a mélyponton, mindennap megdolgozunk a szerelmünkért. Jól működünk együtt, és már most álmokat dédelgetünk arra az időre, amikor már nagyobbak lesznek a gyerekek – fejezte be Edina. 

Munkakapcsolatból lett szerelem

Edina és Krisztián alig pár hónapja tartó románc után döntött úgy, hogy hivatalosan is összeköti az életét. Szerelmük kibontakozása előtt már hét éve ismerték egymást, mert Krisztián a Barátok közt zeneszerzőjeként dolgozott. A színésznő 27 évesen, 2012-ben ment hozzá párjához. Másfél éve voltak együtt, amikor megfogant első gyermekük, Noel, aki 2013 májusában született. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132624_auto_resized.jpg
origo.hu

Az 54 éves Heather Graham ruhája semmit nem bíz a képzeletre - fotók, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713303016
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132628_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135820_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135238_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség a NatCon-ra: végzésük van arról, hogy le kell zárni a rendezvényt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713303016
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez