Celeb

Revans: huszonkétmilliót követelnek Toncsitól

GYLF

Létrehozva: 2016.02.18.

A bíróság szerint húszmillióval tartozik Bálint Antóniának gyermeke apja. Földesi-Szabó László a Borsnak azonban most azt nyilatkozta: ez közel sincs így.

Még meg sem száradt a nyomdafesték a Bors pénteki számán, máris itt a fordulat. Akkor azt írtuk, hogy a bíróság első fokon Bálint Antóniának adott igazat: volt párját tizenhétmillió forint és kamatai megfizetésére kötelezték.

Földesi-Szabó László azonban fellebbezett. Már csak azért is, mert egyszer és mindenkorra tisztázni szeretné, honnan lehetett ennyi pénze a volt szépségkirály­nőnek.

– Nagyobb részt tőlem! – szögezte le már az elején. – A valóság a következő: Bálint Antónia valóban vett egy kis lakást. Ugyan három-négymillió forintot valahonnan összeszedett erre, de ez nyilván kevés volt. Így tőlem kért és kapott kölcsön tizenhárommilliót a megvásárlására. A belső munkálatokat, a bútorokat is én fizettem, miután pedig megszületett a kislányunk, eladta ezt a lakást. Huszonnégymilliót kapott érte, és ebből egy közös ismerősünknek adta kölcsön a tizenhétmilliót. A maradék hetet megtartotta. Tehát ő már meg is duplázta a pénzét. A tartozását ő maga is elismerte, hangfelvétel van erről, de jelen eljárásban és első fokon csak azt a bizonylatot vették figyelembe, amit velem aláíratott. Én ugyanis megígértem, hogy azt a tizenhétmilliót visszakapja, igaz, nem is volt nálam, hanem a fent említett ismerősünknél. Azzal tartott sakkban, ha nem írom alá, nem láthatom majd a gyerekemet. De mára már ezzel nem tud befolyásolni – mondta Földesi-Szabó László a Borsnak, és hozzátette: Antóniának további hatmilliót adott kölcsön egy értékes autóra – a mai napig azzal jár.

Így, bár jelen eljárás első körében is megpróbálta bebizonyítani, hogy Antónia is tartozik neki, Földesi-Szabó az első fokú ítéletet követően egy újabb határozott lépésre szánta el magát. 

– A napokban postára adtam a fizetési felszólítást a tizenkilencmilliós kölcsönről és annak kilencéves kamatáról, amivel tartozik nekem. Körülbelül huszonkétmilliós összeg ez. Ha így akar harcolni, ám legyen! – magyarázta Földesi-Szabó.

Sok sikert!

Bálint Antónia pert nyert, már nem kíván foglalkozni ezzel az üggyel, mivel ő nem tartozik Földesinek semmivel. Ezt ügyvédje is alátámasztotta:

– Ezeket beszámítási kifogásként már bejelentette abban a perben, amit megnyertünk, azonban nem tudta bizonyítani a követelését – magyarázza Hyross Virág. – Vitatjuk, hogy valós lenne az igénye, ráadásul, ahogy ő ezt a perben előadta, ez egy tíz évvel ezelőtti történet. Öt év az elévülési idő. Ez a követelés, ha igaz lenne, de nem az, akkor is kétszer elévült már. Ezért ha jogtalan igényét külön perben szeretné érvényesíteni, hát sok sikert kívánunk neki! Legjobb lenne, ha tudomásul venné az ítéletet.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711671611
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082861_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711671611
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711671611
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091060_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenettel hagyta hátra Magyarországot Rubint Réka és Schobert Norbi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...