Éjszakai fridzsidertúra

Az ember legégetőbb szükséglete, hogy feloldja magányát, hogy megoldja elkülönültségének problémáját. A különböző korok emberei megoldást találtak például az az élvezetek hajszolásában.

Az emberi lét leglényegesebb momentuma, hogy azzal, hogy kiemelkedett az állatvilágból, már nem kizárólag az Ösztön-énje dominál, hanem öntudatra ébredésével tudomása van múltról és jövőről, hogy született, de meg is fog halni, hogy a természet, később már a társadalom erőivel szemben is védtelen és kiszolgáltatott.

Ezzel a felismeréssel azonban elkülönültségének érzéseit is egyre inkább megélte, és az élmény szorongást, félelmet váltott ki belőle. Az elkülönülés ugyanis megbéklyózta őt cselekvési lehetőségeiben, képességeinek határtalan kihasználásában: rájött arra is, hogy képtelen hatni a természetre, nincs korlátlan befolyása a világ dolgaira.

Az ember legégetőbb szükséglete ezért az, hogy feloldja magányát, hogy megoldja elkülönültségének problémáját. A különböző korok emberei és társadalmai különbözőképp keresték és találták meg válaszukat elszigeteltségük megoldásaként például a kultúrában: a totem- és állatimádatban, az orgiasztikus állapotok különféle fajtáinak keresésében, az élvezetek hajszolásában.

A törzsi orgiasztikus kultúrákban a szexuális orgiákon, a nem orgiasztikus kultúrákban pedig az egyéb, révületet okozó izgató- és kábítószerek használatakor. Ekkor ugyanis megszűnik az elszigeteltség-érzés, mert megszűnik a külvilág is, és az adott csoporttal való közös „szeánsz” az egybeolvadás élményévé dagad. Az élmény azonban egy idő múlva ismét kiürül, és a függőséget okozó szer, vagy cselekvés ismétlésért kiált.

Napjaink magányoldására a munkamánia, a különböző ezotériák felé fordulás, vagy a manipulált fogyasztás adja meg a választ, amely válaszok intenzitása mindig az adott társadalom beállítottságától, az egyén individualizációs fokától, illetve rászorultságának mértékétől, extrovertáltságának megfelelő igényeitől függ.

De az elmagányosodás mentén a szélsőséges étkezési zavarokkialakulásának is nagyobb esélye lett, mert ez is egy újabb, hiánypótló cselekvés, válasz a modernkor társadalmában. A szorongás és a szeretethiány kompenzálására, illetve a boldogság keresésére sokan nem az italhoz, vagy a drogokhoz nyúlnak, hanem a hűtőszekrénybe, és sajnos éjjel.

Felmérések szerint az egyedül élő nők körében gyakoribb az éjszakai „fridzsidertúra”, amely valamely hiányra hívja fel a figyelmet. De honnan a késztetés, milyen lelki okai vannak a túlevésnek, a nassolásnak?

Mennyiben függ össze a mértéktelen evés a magányérzettel?

A csecsemőkori táplálkozás együtt jár az intimitással, az érzelmekkel, a lét örömével, amely nem csak az éhségérzet megszűntetésére irányul, hanem a szeretetet és a biztonságérzetet erősíti a csecsemőben. A csecsemőkori evésben kódolt üzenet, a feltétlen reflex azonban a felnőttkorra sem tűnk el nyomtalanul (habár a csecsemő felső ajkán lévő szopóbimbó ellaposodik, és ebben az értelemben funkcióját veszti): szorongás- és feszültségoldó.

Sokan stresszhatására kapnak kedvet a falatozáshoz, de a magányosság is közös vonás lehet az örökké majszolókban: nem baj ha egyedül vagyok, a csoki vigaszt nyújt, a folyamatos rágcsálás pedig elfoglaltságot jelent, ezért például feszültség közben könnyíti az idő múlását. Ekkor azonban a magányos élvezet mellé szegődhet a bűntudat is, amit mindenki másként dolgoz fel: erre lehet válasz a bulimia, vagy az anorexia, de válasz lehet a kialakuló függőség, majd az azt követő túlsúly is.

A túlsúly miatt azután az önkép és az önbecsülés romlik, amelynek következtében egy újabb űrkitöltő nassolásra van szükség a szorongás oldására, a boldogság becserkészésére. Ez a folyamat egy akut életvezetési spirált idéz elő, amely centripetális erejéből nehéz a kiszállás: létrejön a kényszeres evés, és ezzel együtt a függőség.

A magányosság okozta dependenciák közé tehát éppúgy sorolhatjuk az evésfüggőséget, a nassolást, mint bármely droghasználatot, mivel intenzívebb mértékben ingerlik az agy receptorait.

Szerző:Niedermayer Edit