Celeb

Rendőrök mentették Détár Enikőt

F. Zs.

Létrehozva: 2019.02.03.

Forrás: Purger Tamás

Két csinos nő, magas sarkúban tolt egy személyautót szerda éjszaka az Erzsébet hídon Pestről Budára. A nem hétköznapi látvány mégsem kényszerített egyetlen autóst sem megállásra és segítségnyújtásra... A nagy hidegben a lerobbant autó tulajdonosának, Détár Enikőnek egyetlen reménye volt, hogy minél gyorsabban biztonságos helyre vonulhat a kocsival, így nem okoz balesetet. 

– Fellépésről jöttünk haza Sztárek Andrea kolléganőmmel hajnalban, és egyik pillanatról a másikra megállt a kocsim – mesélte a Borsnak Détár Enikő. – Most már tudom, hogy az ékszíj szakadt el, de akkor természetesen elképzelésem sem volt, mi a baj, az egyetlen ami biztosnak látszott, hogy autóval onnan nem megyünk sehova. A híd közepén álltunk meg, ott nem várhattunk, amíg jön a segítség – mondta Enikő.

– Kiszálltunk Andival, és elkezdtük Buda felé tolni az autót. Nagykabátban, magas sarkúban, ahogy voltunk. A semmiből érkezett meg egy rendőrautó, és gondolkodás nélkül megállt. Nagyon rendesek voltak – áradozott a színésznő, s fontosnak tartja kiemelni, a rend őrei nem azért ugrottak, mert felismerték a két művészt.

– Sok kritikát kapnak az egyenruhások, és közben kevesen osztják meg a közönséggel azokat az élményeiket, amelyek nagyon is pozitívak velük kapcsolatban – magyarázta a színésznő, majd hozzátette: – Én rendkívül hálás vagyok azért, hogy a gyors helyzetfelismerésnek és segítőkészségnek köszönhetően komolyabb probléma nélkül megúsztuk ezt a kalandot. A hídról leérve már jött is a párom, és percek múlva megérkezett a tréler. Az autó hamarosan készen lesz, az emlékeimben azonban még nagyon sokáig őrzöm az őrangyalaink emlékét. Innen is köszönöm a rendőröknek a segítséget! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713601512
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146166_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Az IMF szerint nem értek célt az Oroszország elleni szankciók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713601512
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713601512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713601512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak