Remegő fotellel társalgott Peller Mariann - interjú

Az Utazás a lelked körül – Peller Mariann-nal című műsorában csak arról nincs szó, hogy önnek volt-e „ideglelős” tapasztalása.

Gyerekkoromtól érdekelt ez a téma, azért kértem a szüleimet, hadd járhassak hittanra. Szerettem volna többet tudni, érteni a misztikus történetekből. Ebben nagy szerepe volt a nagymamámnak, aki úgy készítette a tejbegrízt, a bablevest, hogy csak na! A mai napig eszembe juttatják őt ízek, illatok. Most is, ahogy itt Lay's chipseket kóstolgatok. A mai napig úgy főzöm a bablevest, hogy közben beszélgetek a nagymamámmal. Olyankor úgy gondolom, hogy itt van a közelemben, hogy hallja. A hitem szerint még egy kis darabka van belőle bennem, bennünk.

Meséljen egy megmagyarázhatatlan tapasztalást is!

Fontos fordulópont volt az egyetemi felvételim. Úgy éreztem, komoly égi segítséget kapok ahhoz, hogy felvegyenek a Színművészetire. A felvételin már csak az utolsó forduló volt hátra, beszélgetés a felvételi bizottsággal. Amikor legendák ülnek veled szemben, már a gondolattól is rettegsz, hogy oda be kell lépni. Legelöl Vitray Tamás és Horváth Ádám tanár úr, majd Kolosi Péter, Bárdos András a leendő osztályfőnököm, Máté Krisztina, hihetetlen névsor. Mielőtt bementem, rövid időre egyedül maradtam egy kis váróban. Egyszer csak azt  vettem észre, hogy megmozdult mellettem egy baromi nagy fotel. 

Ne!

De! Ültem, és mellettem mozgott a fotel. Mi lehet ez? Azt mondtam magamban: jó, ha most van itt velem valaki, akkor remegjen meg újra a fotel. Akkor már mindenemen állt a szőr! Még egyszer kértem: bárki, bármi is vagy, ha azért jöttél, hogy segíts, akkor kérlek, remegj újra. Remegett! Még egyszer csináld meg, ha azt akarod tudatni velem, hogy jó úton vagyok, ha a felvételi sikerülni fog. És újra rezgett, de itt vége szakadt a dolognak. Amikor egy kicsit megnyugodtam, megfogtam azt a rohadt nehéz bőr fotelt, és megpróbáltam megrázni, de esélyem sem volt. Lehetett érzéki csalódás, de nekem jelzés volt, hogy sikerülni fog a felvételim.

Ez volt az utolsó?

Volt még egy, az első rendezésórámon az egyetemen, de ez nem hideglelős, inkább déjá vu élmény. Ültünk az osztálytársaimmal a stúdióban, amikor megérkezett Horváth Ádám. Elkezdett beszélni, és tudtam, hogy mit fog mondani, hová fog menni, mi lesz a mondata vége. Hirtelen kívülről láttam az egész helyzetet. Nem félelmetes volt, inkább meg-nyugtató bizonyosságérzet, hogy jó helyen vagyok, jó időben.

Elmesélte valakinek?

A nővéremnek, Annának, aki a vendégem lesz az adásban.

Nem nevette ki? 

Dehogy! Annának még erősebb képességei vannak, érzékel bizonyos jelenségeket, energiákat. Ő már gyerekkorában is látott az ágya felett álló sötét alakot. Sikítva futott ki. Hogy mi volt az, majd az adásból kiderül.

Mikor mélyült el ezekben a dolgokban?

Harmadéves voltam az egyetemen, amikor elmentem egy angyallátó, angyalokkal kommunikáló nőhöz kisfilmet készíteni. Az volt az áttörés. Addig a vallás alakította az angyalokról alkotott elképzelésemet, és ott jött a felismerés, hogy angyalokat nem csak úgy lehet elképzelni, ahogy a Bib­liában ábrázolják. Kommunikálhatunk velük, kérhetünk tőlük segítséget. Akkor kezdett kinyílni bennem az ezoterikus, spirituális világ.

Nem üti egymást a kettő?

Nem, valójában rímel egymásra. Csak ez nehéz a nagyon vallásosoknak elmagyarázni. De nem célom bárkit is meggyőzni. A célom az, hogy ha valakiben van egy pici nyitottság erre, akkor az jobban nyíljon.