Celeb

Rékasi Károly éjszaka látogatta meg a gyerekeket

kbv

Létrehozva: 2015.07.27.

Rékasi kamerát még ugyan nem enged a lakásába, mert állapota nem százszázalékos, de azoknak a gyerekeknek nem tudott nemet mondani, akik egy táborban vártak rá.

Évek óta lelkes támogatója a káptalanfüredi MINYATA tábornak Rékasi Károly, aki tavalytól már párjával, Pikali Gerdával vett részt a gyerekek szórakoztatásában. A MINYATA Egyesület hátrányos helyzetű gyerekeknek kínál nyaralási lehetőséget. A cél igazán nemes, Rékasi annak idején örömmel vállalta a felkérést. Rékasi balesete azonban úgy tűnt, közbeszól a jótékonykodásnak. Amikor értesültek a hírről, a szervezők és a gyerekek is csalódottan vették tudomásul, hogy a két színész idén nem lesz velük.

Rékasi azonban takarodó, vagyis a 10 órás villanyoltás után mégis megjelent a táborban, a legnagyobb bajban is olyan emberségről téve tanúbizonyságot, amit csak kevesen tudnak felmutatni. Bár hosszú időt nem töltött a kicsikkel, az a kevés, amennyit állapota engedett, igazán tartalmas volt. – Egyáltalán nem számítottunk rá, hogy Karcsi el tud jönni idén a táborba. Hétfőn ezért írtunk neki egy levelet, amit az összes gyerek is aláírt, jobbulást kívánva neki. Ezután, kedden már a táborban volt Gerdával, és még ajándékokat is hoztak – mesélte a Borsnak Dalos Zoltán szervező.

– Ő egy robot, megy, mint a gép! Látszott rajta, hogy nem százszázalékos a fizikuma, de azonkívül, hogy gipsz van a lábán, és mankóval jár, semmi nem utalt arra, hogy pár hete még az életéért küzdöttek – folytatta a tábor szervezője.

Rékasi és Gerda körülbelül egy órát töltöttek a táborban, és mivel már este volt, csak a nagyobb fiúk-lányok és a szervezők voltak ébren. A színész azonban így is maradandó élményt nyújtott ennek a maroknyi csapatnak: a gyerekekkel versszavalást tanult. Egy kamasz fiú személyes problémáján is segített.

– Karcsi talált magának egy fiút, aki kamaszodik, és erősen mutál. A fiút nagyon zavarja a megváltozott hangja, Rékasi viszont azt mondta, szerinte csodálatos az a hang – mesélte a történteket a táborvezető.
A színész egyébként maga is beszélt a táborról a múlt csütörtök esti Fókusz interjújában, de csak annyit árult el róla, hogy lakóautóval érkezett a Balatonhoz.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132625_auto_resized.jpg
origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713247511
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133197_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Izrael döntött: akár órákon belül megindulhat az Irán elleni válaszcsapás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713247511
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132131_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Megértés angyala védelmez minket április 15. és 20. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban