Celeb

Rejtélyes heg csúfítja el Puskás Peti arcát

Bors

Létrehozva: 2016.10.13.

<p>A ráktól való félelmében kés alá is feküdt az énekes. Nyomatit örökre az arcán viseli majd.</p>

Puskás Peti tízéves volt, amikor kiderült, egy ritka bőrprobléma miatt egész életében roppant óvatosnak kell lennie, ha nem akarja, hogy hegek csúfítsák el az egész testét. Tízéves koráig nagyon szégyellte a testét, ma már nem takargatja a sebhelyeket. Egy húszforintosnál is nagyobb, csúnya, barna anyajegy volt aaz arca bal oldalán. Még szülei döntöttek úgy, hogy az esztétikai problémán túl is szükség van az anyajegy eltávolítására, ugyanis az könnyen elrákosodhatott volna. A beavatkozás után azonban nagyon lassan gyógyult a seb. – Ekkor derült ki, hogy keloidos a bőröm, emiatt az arcom nem lesz teljesen sima az operált részen – mondta a zenész a Story magazinnak. A keloidos bőr azt jelenti, hogy Petinek bármilyen sérülést, műtétet követően csúnya heg marad vissza, ami sosem múlik el. Szülei a diagnózis után mindentől óvták: kést sem foghatott a kezébe, biciklizni is csak teljes védőfelszerelésben engedték el. Ám focizni nagyon szeretett, a hátátn lévő hegek ennek ékes bizonyítékai.

Petit kamaszkorában nagyon megviselte betegsége. Többen is csúfolták heges arca miatt, a zenész pedig rettegett attól, hogy soha nem talál majd olyan lányt, aki hajlandó lenne megpuszilni. A zenész a mai napig kerüli a pengés borotvákat, csak elektromost használ.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142667_auto_resized.jpg
origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713496211
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713496211
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135436_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713496211
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713496211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kezdi elveszíteni a harcot” – Meghan egyre jobban retteg, ettől fél a legjobban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók