Celeb

Rátámadtak Ruttnerre

B. M.

Létrehozva: 2012.05.04.

Olyan indulatokat váltott ki a Stohl András ellen indított kártérítési per első fordulója, hogy a balesetben megsérült Kaincz Pál fia a bíróság előtt, a nyílt utcán rohanta le a színész ügyvédjét.

 

Elszabadultak az indulatok Stohl András kártérítési perén tegnap délután. Mint ismert, a színésztől több mint 12 millió forintot követel az általa okozott baleset legsúlyosabb sérültje, Kaincz Pál és lánya, Ibolya. A Fővárosi Törvényszéken zárt ajtók mögött tárgyalták az ügyet, de az igazi dráma az utcán zajlott. 

– Stohl András nagyon sajnálja, hogy balesetet okozott, bocsánatkérését tolmácsoltam a tárgyaláson is, de a további kártérítés nem érvényesíthető vele szemben, mert annak jelentős részét megtérítette a biztosítónak, amely továbbadta a károsultaknak – mondta a tárgyalóteremből kijövet a színészt képviselő dr. Ruttner György, akit nem a tárgyalóteremben ért a legkellemetlenebb meglepetés. Pali bácsi fia – aki a folyosón várta meg rokonait – értesülve arról, mi történt a tárgyalóteremben, olyan indulat­ba jött, hogy majdnem ne­kiment az ügyvédnek. Ifjabb Kaincz Pál testvérével, a síró Ibolyával, és édesapjával a bíróság előtt támadt Ruttnerre. 

– Mit képzel?! Hogy mondhat olyat a bírónő előtt, hogy nem igaziak a húgom könnyei? Feljelentem magát! – üvöltötte a nyílt utcán a férfi. Az ügyvéd kikerülte a magából kikelve hadonászó Pált, és csak annyit válaszolt: ő nem mondott ilyet. – Egy bírósági tárgyaláson mindig vannak érdekellentétek. A tárgyalóteremben semmi kivetnivaló nem történt. Nem szeretnék reagálni arra, amit egy félretájékoztatott hozzátartozó mond – mondta később az ügyvéd. 

Úgy tudjuk, abból adódott a konfliktus, hogy Pali bácsi lányának vallomását úgy szerették volna jegyzőkönyveztetni, hogy azt végig sírva adta elő, miközben nem végig sírt. Pali bácsi fia szerint csak akkor nyugszik meg a család, ha a bíróságon elismerik: apjuk a balesete óta nem tudja úgy használni a lábát, mint előtte.
– Apánknak a baleset miatt maradandó károsodása van. Két éve jár gyógytornászhoz, de csak romlott az állapota. A család nem tudja feldolgozni, sokat sírunk a mai napig – mondta a Borsnak ifjabb Kaincz Pál, aki azt is hozzátette, apja várta Stohlt a baleset után.  

– A kórházban bocsánatot kért tőle, és megígérte, hogy meglátogatja, de nem jött. Viszont megjelentek riporterek, fényképészek, ezt egyszerűen nem lehet elviselni. Arról nem is beszélve, hogy eddig úgy másfél millió forintunkba került az ügy – panaszkodott Pali bácsi fia.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092484_auto_resized.png
metropol.hu

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092243_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról