Celeb

Rátalált a szerelem a Love Bistro műsorvezetőjére

L. P.

Létrehozva: 2020.10.06.

Elképzelhető, hogy a Love Bistro adásai hozták meg a társ utáni vágyat Baracskay Angéla életében. A cukrászséf akkor még egyedülálló édesanya volt, de vasárnap közösségi oldalán már elárulta, hogy elkelt.

Baracskay Angéla cukrász­séf, a Love Bistro háziasszonya a műsor alatt folyamatosan szerelmespárokat látott maga előtt, míg ő maga a szinglik táborát erősítet­te. Legalábbis akkor, ám azóta jelentős változás történt az életében. Angéla legutóbbi Instagram- posztja ugyanis arról árulkodik, már nincs egyedül. Néhány héttel ezelőtt a csinos édesanya még csak arról mesélt, hogy hosszú idő után úgy érzi, nyitott egy új kap­csolatra.

Tudom, hogy nehéz velem, hiszen bizalmatlanabb vagyok már, és a kislányommal, Babival „csomagban” is járok, mégis azt érzem, hogy jó lenne egy felnőttel beszélgetni esténként, mint egy normális kapcsolatban, és azt is tudom, hogy nem a kislányomnak keresek apukát, ha­nem magam mellé társat – osztotta meg akkor Angéla a Borssal. A fotót elnézve, amelyen Angéla bokáját egy férfi fogja, nagy lehet az összhang a szerelmesek között, s ezt az érintett sem titkolta, hiszen a következő szavakat csatolta a kép mellé: „Foglalt vagyok”, „Csaja vagyok”, „Magasélet te veled”.

Munkatársunk az elsők között szeretett volna gratulálni Ba­racskay Angéla boldogságá­hoz, s megtudni, hogy ki a szerencsés férfi.

– Köszönöm, boldog vagyok és nagyon örülök és örüljetek velem együtt, de a magánéletemről többet nem szeretnék megosztani –  mondta vidáman Angéla a vonal túlsó végén.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142355_auto_resized.jpg
origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713505212
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713505212
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713505212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713505212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók