Nagy meglepetésben lehetett része azoknak a gasztronómiát kedvelő nézőknek, akik egy jó recept reményében kapcsoltak kedden délután négykor a TV Paprika Nem séfnek való vidék című sorozatára, mert valami egészen mást kaptak, mint amire számítottak.
A délután öt órakor kezdődő műsorban Anthony Bourdain amerikai séf Japánba utazott, de úgy fest, jobban érdekelte őt a helyiek szexuális kultúrája, azon belül is az úgynevezett manga stílusban rajzolt perverz pornóképregények, mintsem a konyhatechnikák. Miközben a képernyőn rajzolt pornóképek jelentek meg, a narrátor a pikáns részleteket sorolta.
– Van, amelyikben fiúk szexelnek egymással, a péniszüket nem mutatják direktben, pedig megtehetnék – mondja a 12-es karikával ellátott műsorban a narrátor. – A legnépszerűbbek azonban az elképesztő kegyetlenséggel, nemi erőszakkal, gyilkosságokkal és szexuális fetisizmussal gazdagon illusztrált mangák. Kevés olyan mangakészítő van, mint Toshio Maeda, ő az úgynevezett csáppornó atyja. Egyik mangájában félig ember, félig szörnyeteg idegenek akarnak uralkodni. Az elképesztően szemléletes, vad és erőszakos szexuális aktusokban nem a nemi szervek, hanem más nyúlványok játsszák a főszerepet.
– Azt hittem, rosszul látok, amikor csápok hatoltak be mindenhova – mondja döbbenten a Bors egyik olvasója, aki gyanútlan nézője volt a TV Paprika keddi adásának. – Egész nap ment a tévé, csak fél szemmel néztem néha oda, de erre felkaptam a fejemet. Csáp- pornó délután négykor, 12-es karikával? Amikor gyerekek is nézhetik a műsort?
Természetesen megkerestük a TV Paprikát, szerintük elfér-e ez a téma a délutáni műsorsávban?
– Anthony Bourdain provokatív televíziós személyiség, séf és könyvszerző – áll a válasz közleményükben. – Ez az adott rész a tokiói éjszakákkal foglalkozik: Tokió másik arcát mutatja meg kulturális és gasztronómiai szempontból. Kétségtelen, ez az arc a város picit sötétebb, izgalmasabb, extrémebb másik oldala. A műsor a Paprika TV Compliance szabályai szerint 12-es besorolást kapott, ezért került műsorba a délutáni órákban.
Az epizód eredeti előzetese
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.