Celeb

Rajtakapta Stohlt a lánya az éjszakában

P. J.

Létrehozva: 2018.04.30.

Egy bárban futott össze véletlenül a színész Lucával, de egyikük sem örült a felhőtlen találkozásnak. <p></p>

Forrás: TV2

Stohl András oroszlánként védte Lucát, amikor az elkezdett bulikba járni. Nem egyszer fordult elő, hogy szinte a semmiből bukkant elő a színész, hogy felügyelje lányát, ő persze azt mondta neki, hogy „éppen csak arra járt”. 

Lerántják a leplet vicces, kínos gyerekkori emlékeikről népszerű hírességek a TV2 ma este induló, új műsorában. Ördög Nóra vezetésével láthatják a Vigyázat, szülővel vagyok!, ahol a sztárok a szü­leikkel együtt versenyeznek.

Az első adás vendégei között van Stohl András, és lánya Luca is, akikről kiderült, hogy régen nem volt ritka, hogy összetalálkoztak egy-egy buliban. Sőt, a színész többször mulatott együtt a lányával, mint ahányszor mesét olvasott neki.

– Tizenhét évesen kezdtem el szórakozóhelyekre járni, de apa már tizenöt éves koromban felhívogatott, hogy bulizom-e. Mondtam ilyenkor neki: „Nem apa otthon fekszem”, mire ő: Tudom, hogy bulizol – mesélte nevetve Luca, aki a TV2 online riportereként is végigkövette a műsort.

– Sokáig féltettem Lucát, de aztán volt egy beszélgetésünk ami nagyon hamar lezárta ezt a dolgot. Amikor már negyedszer mentem oda hozzá a szórakozóhelyen, hogy kivel beszélgetett, akkor azt mondta:„Apa te is rosszul érzed magad, én is rosszul érzem magam, hagyjuk abba” – tette hozzá színész-műsorvezető, aki még azt is elárulta, hogy nagyobbik lánya miért tudott nehezen ismerkedni fiúkkal.

– Rebus a második gyermekem alacsonyabb Lucánál. Amikor együtt mentek dizsibe, mindig Rebust kérték fel előbb táncolni, mert Lucához egyszerűen nem lehetett odamenni. Ott állt a pultnál, és az alkatából kifolyólag állandóan fönt van az orra. Melyik pasi merne odamenni egy egyébként se pici lányhoz, aki rá­adásul még fenn is hordja az orrát? Ké­sőbb is in­kább az idősebb, harminc év körüli férfiak mertek nála kezdeményezni – mondta Stohl András. 

Luca a Borsnak elárulta, hogy bár később gyakran találkozott az apjával az éjszakában, sosem érezte kellemetlenül magát, sőt...

– A főiskola vége felé jártunk a barátaimmal bulizni hétvégente, és gyakran előfordult, hogy összefutottunk apuval egy-egy belvárosi szórakozóhelyen. Apuval nagyon jó a kapcsolatunk, ismeri a barátaimat is, így egy percig sem éreztem magam kellemetlenül tőle. Nyilván nem lógtunk egymás nyakán egész este, váltottunk pár szót, táncoltunk, aztán mindenki ment a saját dolgára. Nem volt ebből feszültség köztünk, inkább humorral kezeltük a dolgot. Egyébként is sokat viccelődünk egymással. Hasonló a humorunk, és mindig tudjuk, meddig lehet elmenni a szurkálódásokban – mesélte Luca.

– Nagyon jól éreztem magam a műsorban, már csak azért is, mert olyan emlékek jöttek elő, amelyet nem biztos, hogy egy vasárnapi ebédnél szóba kerülnek. Sokat nevetünk a régi sztorikon, és bármikor újra bemennék vendégnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713490216
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713490216
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713490216
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713490216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók