Celeb

Rajongóinak fog főzni Lagzi Lajcsi

G. Sz.

Létrehozva: 2018.02.22.

Nagy fába vágta a fejszéjét Lagzi Lajcsi. A mulatós király ugyanis beszállna a vendéglátásba, ráadásul nem is akármilyen módon.

– Idén már rengeteg lekötött fellépésünk van, és bár még mindig ugyanolyan lelkesedéssel állok színpadra, szeretnék valami olyat, amivel picit többet tudok adni a közönségnek. Még azt a színpadnyi, széksornyi távolságot is szeretném eltüntetni – kezdi a Borsnak terveit sorolni a trombitás, majd rátér a lényegre.

– Arra gondoltam, hogy csinálok egy lakáséttermet. Az in­gatlan már megvan hozzá, én főznék, és persze lesz egy csapatnyi segítségem is. A vacsora után pedig jöhet a zene, és arra is lesz lehetőség, hogy be­szélgessek a ven­dé­gekkel és meghallgassam, milyen muzsikát szeretnének. Va­lódi örömzenélésre ké­szülök, hi­szen más műfajokba is belekóstolok. Eddig az volt a mottóm, hogy én megyek a közönséghez, de szeretném, ha idővel ők jönnének majd hozzám – újságolja Lajcsi, aki úgy véli, az év második felére vagy a jövő év elejére már minden teljesülhet a vendéglátóegységgel kapcsolatban, hiszen az engedélyezések és előkészületek már előrehaladott szakaszban vannak. Bár Lajcsi a projektet lakásétteremnek nevezi, akár nyolcvan-száz főt is képes lesz majd vendégül látni.

– Én elsősorban csütörtök, pénteken szeretnék ott lenni az esti órákban, illetve szombaton rendezvényekkor, a többi napot viszont felajánlanám kezdő színészeknek, fiatal zenészeknek. A hétfői napra például mindenképpen valamilyen kabarét szeretnék, vasárnap lehetne báb­előadás gyerekeknek  – teszi hozzá Lajcsi, majd kiemeli, hogy bár a költségeket elő kell teremtenie, ezzel az étteremmel elsősorban nem a pénzkeresés a célja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715730
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715730
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715730
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról