Celeb

Radics Gigi hozta Király Linda erotikáját

Nagy Daniella

Létrehozva: 2016.09.13.

Brutál szexi jelenet zajlott a Sztárban sztár első adásában, amikor Gigi Linda bő­rébe bújt. A Király lány még csak 16 éves volt, amikor az erotikától fülledt klipben sze­repelt.

Ahogy Király Linda produkciójától elájult a zsűri, úgy ámult akkor is, amikor Radics Gigi énekelte az ő dalát. Az ítészek alig tudtak szóhoz jutni az énekesnő produkcióját követően, olyan erotikus ágyjelenet zajlott a dal alatt. Ráadásul a Lindává vált Gigit egy barna nő is csábította, éppen úgy, ahogy az a Szerelem utolsó vérig című klipben volt.

Linda tágra nyílt szemmel figyelte barátnőjét a színpadon, a produkció után pedig elárulta: gyönyörű emlékeket idézett fel benne Gigi. Linda 16 évesen énekelte ezt a dalt, ami annak ellenére, hogy szinte még gyerek volt, elképesztően szenvedélyesre sikeredett. Nem meglepő hát, hogy kíváncsiak lettünk, milyen emlékei kapcsolódnak hozzá.

– Amikor ezt a dalt felvettük, az életem egy valódi hullámvasút volt – kezdte a történetet Linda. – Akkor jöttem Magyarországra, anyukám súlyos beteg volt, új volt a nyelv és a kultúra. Az egyetlen biztos pont a zene volt az életemben. Aztán jött a felkérés, hogy énekeljem el a Szerelem utolsó vérig című film betétdalát, amit Presser Gábor direkt az én hangomra szabott. Eszméletlenül zavarban voltam a felvételek alatt, mert az édesapám – aki a zenei producer volt – végig jelen volt a stúdióban, nekem meg kifejezetten szexinek kellett lennem – meséli, miközben még ma is elpirul, majd a vasárnapi produkcióra tereli a szót.

– Büszke vagyok Gigire, nagyon meghatódtam. Tény, hogy elég szexire sikerült a színpadi jelenet, de a klip is ilyen, Gigi nagyon jól adta vissza. Szép korszak volt, akkoriban éreztem magamban azt a fajta tisztaságot, ami aztán a sok rossz élmény hatására eltűnt. Akkor igazán önmagam voltam. Amikor láttam Gigit a színpadon, és átéltem azokat a régi pillanatokat, akkor érkeztem meg újra abba a tudatba, hogy visszatértem. Még most is kiráz a hideg. Láttam magam akkor és most, és rájöttem, hogy végre ismét önmagam vagyok. A lelkem kapcsolódik a zenéhez, és megint tisztán tudom közvetíteni az érzelmeket. Másnap mosolyogva ébredtem.

Király Linda nemcsak kivételes tehetség, de szerény is, nem beszél magáról. Azért mi elmondjuk: Jennifer  Hudson bőrébe bújva vasárnap este világszínvonalon énekelt. Éppenhogy csak kigyógyult a tüdőgyulladásból, mégis úgy adta elő a One Night Only című dalt, hogy az jobb volt, mint az eredeti. A zsűri, miután felocsúdott az ámulatból, a maximális negyven pontra értékelte a produkciót.    
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711674019
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711674019
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079855_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. március 25-31.: jó hangulatot jelez húsvétra a Nyilas Hold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711674019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...