Celeb

Pszichológus kezeli Rékasi Károlyt

Sz. B.

Létrehozva: 2015.10.15.

A munkaképtelen színész hosszúra nyúlt lábadozásának lelki terheivel nehezen bírkózik meg, ezért szakember segítségét kérte.

Mankóval ugyan, de megint dolgozott Rékasi Károly. A színpadot és a stúdiót egyelőre kerülnie kell, ám a sajtótájékoztatókon ügyesen elbiceg. Szerdán délelőtt újságírókkal kertészkedett, fűszernövényeket és virá­gokat ültetett, pedig a rehabilitációs központban kellett volna pihennie.

– Az orvosaim engedélyével vagyok itt – szögezte le mankójára támaszkodva a helyszínen. Rékasi a Bors kérdésére elmondta, megválogatja, milyen munkát vállal el, de azt fontosnak tartotta, hogy eljöjjön kertészkedni.

– Komolyan mondom, azon csodálkozom, hogy nem kattantam meg – utalt a balesete utáni időszakra, amikor ágyhoz volt kötve. – Múltkor beszélgettem a rehabilitációs központban a pszichológussal, és azt mondtam, hogy én valójában a mai napig fuvarosnak tartom magam. A szüleim fuvarosok voltak, és én velük dolgoztam a lovas kocsin. Nem értette, miért mondom ezt. Most is ezt teszem, csak ez más jellegű. Ahogy a szüleim, én is ügyelek arra, hogy csak jó minőségű munkát végezzek – magyarázta a színész, aki a gyógytorna mellett szakember segítségével próbálja feldolgozni a baleset miatt megváltozott életkörülményeit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713575112
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713575112
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713575112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713575112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában